Dr. Gaál Botond honlapja

A FELTÁMADÁS ÖRÖMÜZENETE

Húsvét ünnepe a Debreceni Professzori Klubban

 

Kedves Elnök Asszony! Kedves Professzor Társaim! Kedves Vendégeink!

 

A zsidó-keresztyén hagyományban a Húsvét a legnagyobb ünnep. A hit számára a feltámadás ténye a legmélyebb titok is egyben. Erről a titokról szeretnék szólni összefoglalóan, megpróbálva elmenni az emberi értelem erejének végső határáig. Annyira meghatározó és alapvető tanítása a keresztyénségnek a feltámadásról szóló örömüzenet, hogy méltán említik úgy, mint articulus stantis et cadentis ecclesiae, azaz egy olyan alaptétel, amelyen áll vagy bukik az egyház egész tanrendszere. Amikor Pál apostolt erről kérdezik, határozottan és világosan mondja ki: “Ha pedig Krisztus nem támadott föl, hiábavaló a ti hitetek. (1Kor 15,17) …  Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül.” (1Kor 15,20)

 

A Húsvét titkát nem könnyebb érteni, mint azt, hogy Isten a világot a semmiből teremtette. Azért van ez így, mert maga a teremtett mindenség létrejötte is a Krisztus-hit felől érthető meg. János evangélista ezt így fejezi ki: “Nála nélkül semmi sem lett, ami lett!” (Jn 1,3) Pál apostol is magyarázza ezt tömören: “Mindenek őbenne, .. ő érette és ő általa teremtettek!” (Kol 1,16). Az efézusi gyülekezethez pedig ezt írja: “Áldott az Isten, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki kiválasztott bennünket Ő benne (azaz Krisztusban) a világ teremtése előtt!” (Ef 1,3-4) Ebből nagyon súlyos következtetésekre juthatunk, jelesül: először feltételezni a világ valóságát és utána kérdezni azt, hogy létezik-e Isten, keresztyén nézőpontból teljesen értelmetlen. Ugyanis a keresztyén tanítás számára minden azzal kezdődik, hogy Isten a Jézus Krisztusban volt. Pál apostol is ezt értette meg a megtérésekor. Már itt látszik, hogy Karácsonykor előrevetül a Húsvét üzenete. A hívő zsidó ember mindig nagyon vágyakozott arra, hogy meglássa és megismerje Istenét: “bárcsak meghasítaná az egeit és alászállana” – mondja Ézsaiás (64,1) és a 144. zsoltár. De Isten nem hasította meg az eget, hanem minden értelmet felülhaladő módon testet öltött a Krisztusban. Itt a paradoxonnak látszó komplementer igazság vált nyilvánvalóvá, mely szerint Krisztus valóságos Isten és valóságos ember volt. Itt kezd láthatóvá, megfoghatóvá és érthetővé válni, hogy Isten a Krisztus Jézusban redezi el az ember sorsát “itt a Nap alatt” (Préd 1,9).

 

Mi csak annyit látunk ebből a sorsból, hogy az inkarnáció menthetetlenül beletorkollik a golgotai keresztbe. Ez az, amit nem értettek a tanítványok. Ők is még olyan szabadítóban reménykedtek, aki a páskaünnep értelme szerint megváltja Izráelt, azaz fölszabadítja egy boldogabb életre. Az első páskavacsora a szabadulás jele volt, a többi pedig a szabadulásra való emlékezés és a jövendő szabadítás záloga. Egyszer azonban Isten ismét beleszól a választott népe életébe és olyan eseményben mutatja meg hatalmát, amelyet megint csak nem értenek, még a tanítványok sem. Ugyanis Krisztus kereszthalála azt jelenti, hogy Isten az emberért megalázza magát és – úgyszólván – az ember helyére lép a Golgotán. A mindenkori emberről van itt szó. Pál ezt úgy fejezi ki, hogy oda van szegezve a keresztfára a mi adóslevelünk. Minden bűnünk, gyarlóságunk, az egész múltunk! És ekkor következik újból valami megdöbbentő, mert harmadnapon Krisztus feltámadott, amit aztán végképpen nem értett senki. Nem is próbálták magyarázni. Magyarázat helyett a valóságos tényt írták le, s mind a négy evangélista följegyezte, hogy a sír üres volt. Csak később világosodott meg előttük, hogy a Kriszus feltámadásának valóságos eseményében már egyenesen az emberről van szó. Sarkítva a dolgot: szabad az embernek Isten helyére lépnie, azaz itt már maga a gyarló ember magasztaltatik föl a Krisztus feltámadása által. Neki készíttetett az az új élet, amelyet Krisztus által kapott ajándékba. Krisztus tehát a tükör, amelyben az ember szemlélheti önmagát. Másként lát mindent, elsősorban önmagát, mert minden emberi képzeletet felülhaladó módon egy olyan új életet nyer, amelynek ereje és hatása visszasugárzik a jelenbe. Bár ez is a hit dolga, mégis ezt már kezdték megérteni. Az üres sír értelme kezdett megvilágosodni, amikor Krisztus megjelent a tanítványoknak és még sokaknak. Látták ugyanis érzékelhetően, hogy Krisztus ugyanabban a valóságos földi testben támadt fel, mint amely testben élt a kereszt előtt, de mégsem teljesen ugyanolyan volt, hanem már a mennyei dicsőségében, teljes hatalmában mutatkozott a tanítványok előtt. Ekkor vált nyilvánvalóvá számukra, hogy ennek a földi életnek van folytatása. Nem ez a végső állapota az embernek. Krisztusban tehát egy teljesen új élet jelent meg, amilyen korábban nem volt. Egészen más, mint amit el tudtak képzelni. Pál apostol szerint: “amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg se gondolt, azt készítette el Isten az őt szeretőknek!” (1Kor 2,9) Maga Pál apostol, a keresztyéneket üldöző magas műveltségű ember jut el odáig, hogy egyszer csak megérti és megvallja: “Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek ugyan, de nem én, hanem él bennem a Krisztus! És azt az életet, amelyet most a testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.” (Gal 2,20) Ez az új élet azt jelenti az ember számára, hogy van folytatása is, melyről azt olvassuk: a Krisztussal mi is feltámadunk! (Róm 6) Ennek a módjáról nincs konkrét tanítása a keresztyénségnek, csupán annyit látunk, hogy Krisztus nem beszélt halhatatlanságról mint a görögök, hanem ehelyett beszélt örökéletről, amely ennek a földi életnek az átmenetét jelenti az Istennel való folytatólagos létbe.

 

De mit jelent közelebbről ez az új élet? Mit jelent a Húsvét örömüzenete? Azt, hogy már a mindennapi életben is jelen kell lennie mindannak, amit a feltámadás örömüzenete által Krisztus tanított. Nem a törvény miatt, nem is kötelességből kell cselekednünk, hanem hálából és engedelmességből, mivel Isten kegyelmében és szeretetében részesedtük. Ez itt az isteni szeretet csúcsa, a karácsonyi szeretet kiteljesedése és beteljesedése! Ez az, amit korábban a tanítványok lelkére kötött: “Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek!” (Jn 13,34) Ez minőségileg jelent másabb és magasabb szintű szemléletet, gondolkodást, érzelemvilágot, amely minden kor emberének nyújt örökérvényű tanácsot, s ez tudatosan vagy tudattalanul áthatja minden lépésünket, egész életünket. Gondoljuk meg és érezzük át:

 

• Amikor az orvos kutatja az ember titkát és végzi a gyógyítói munkáját, akkor nem tesz mást, mint hogy valamilyen belső elkötelezettséggel megszerzett tudása révén – a könnyebb élet helyett – mérhetetlen és önzetlen áldozatot vállal az embertársa vagy felebarátja testi-lelki-szellemi egységének, -ségének, azaz a test-lélek-szellem megbomlott rendjének helyreállításáért, üdvéért, az ember boldogabb állapotáért.

• Amikor egy fizikus és kémikus megfejti a vagy törvényeit, akkor azzal az indulattal veti papírra tudományát, hogy ezzel az ember javát fogja szolgálni – amint Newton, Maxwell, Einstein, Heisenberg vagy Planck is tette, amikor alázattal megálltak egy titok előtt és rácsodálkoztak Isten teremtői bölcsességének rendjére.

• Amikor egy matematikus fölfedezi a maga területén az új összefüggéseket, vagy megragadja a végtelent, akkor valójában az a reménység hatja át, hogy az ő gondolatai egyszer majd ráillenek a valóságos világra, s azok segítségével a teremtett mindenség eddig még rejtőző igazságai, törvényei megismerhetővé és jobban érthetővé válnak.

• Amikor a biológus, vagy a növény és állatvilág tudósa rádöbben arra a tényre, hogy az evolúció mint a genetikai változások összessége létrehívja az élő világ sokféleségét, akkor meghajlik azok előtt, akik a teremtés és evolúció egyszerre és együtt érvényes komlementer igazsága szerint szemlélik az életet.

• Gyakran eszembe jut egy különös történet. A világhírű fizikus, Nobel-díjas Schrödinger 1944-ben egy előadássorozatot tartott az életről Dublinban. Beszélt az élet fizikai-kémiai folyamatairól, de mint kitűnő matematikai tudással rendelkező fizikus – éppen a természet törvényeinek fölfedezése okán – rávilágított a világban meglévő rendezettségre. Amikor azonban az élet eredetéről akart mondani valamit, szinte megtorpant. Az életet „példa nélkül” álló rendezettségnek mondotta. Az élettel kapcsolatban egyenesen „nem-fizikai” összefüggésekről, illetve „fizika-fölötti törvényekről” beszélt. Végül arra a megállapításra jutott, hogy az élet elgondolását nem lehet leegyszerűsíteni egy olyan folyamatra, amely a „rendezetlenségből állít elő rendet”, hanem olyanra, amely a „”. Ez már a tudós alázata, új és más szemlélete, pedig ő nem volt vallásos. Végső megállapítása azonban egybecseng azzal a zsidó-keresztyén szemlélettel, mely szerint az élet Istentől van (Zsolt 36), hozzátartozik a teremtett léthez.

• De a történész is sokat tudna arról beszélni, miként változtatta meg az emberiség sorsát a feltámadásra vonatkozó “íme, én mindent újjá teszek” (Jel 21,5) Jézus-i gondolat azzal, hogy a történelemnek van célja.

• Vagy a jogtudós számára igencsak elgondolkodtató lehet, amikor maga is érzi, látja ennek az új szemléletnek a gyümölcseit: . (Gal 5,22-23) Azt mondja Pál apostol, hogy , azaz ezt nem lehet szabályozni, mert ez a “bensőnkből kell vezéreljen bennünket” – segítségül hívva József Attila bölcs gondolatát.

• Ide kívánkoznak az irodalmáraink, akik ráébresztik tanítványaikat arra a sok jóra és szépre, amit aköltők és írók valamiféle titokzatos képességükkel megalkottak a mi örömünkre, s ez már ennek az új szemléletnek a jele, mert az ember részesedik egy szebb, igazabb, tisztább világból: ugyanis ezek a zsenik le is tudták írni azt, amit mi csak érzünk és gondolunk.

• Más művészeti területekre is gondolva, az jut eszembe, amit Walter Timmling festő mondott: “!” Tehát arra a rendre vágyunk, arra a szépre és jóra, igazra és tisztára, amelyből kiestünk, amely hiányzik a környezetünkből.

 

A Húsvét örömüzenete tehát abban van, hogy az ember számára csodálatos lehetőségek nyíltak meg, az embernek valósággal új létformája keletkezett, amelyet Pál apostol szelíd intése így ad elénk: “Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14) Így érthetjük meg, hogy Krisztus feltámadásában az ember magasztaltatik fel, mert Isten arra méltatja, hogy másképpen éljen és dolgozzon, azaz a szeretet új szabálya szerint, amely felülír minden emberi törvényt és az embert pedig kegyelemből arra indítja, hogy ezt az új életet meg is valósítsa. – Ezt gyakran csak utólag látjuk meg, miként Händel esetében is történt, aki nagyon mélyen hitt a feltámadás erejében és minden lelki-szellemi ajándékát beleírta a csodálatos Hallelujába. Talán az élete vége felől visszafelé tekintve érthetjük meg géniuszát: a halálos ágyán azt kérte, hogy olvassák neki az evangéliumot. De melyiket? Kérdezték tőle. Mire ő ilyen érdekesen fejezte ki magát: “Pál apostol evangéliumát a feltámadásról”. Ez az örömüzenet pedig így szól: Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül!  Valószínűleg ő erre az örömüzenetre válaszolt még ereje teljében, amikor – mint aki új életet nyert – már előre megírta hitvalló válaszát: a csodaszép Áment! Ami azt teszi: bizony, ez így van!

 

Ezekkel a gondolatokkal kívánok örömteli, áldott Húsvétot!

 

A Debreceni Egyetem és a Református Hittudományi Egyetem professzorai a nyugati és amerikai egyetemek mintájára 2010-ben létrehozták a Debreceni Professzori Klubot. Az volt a céljuk, hogy a személyes kapcsolatokon túl a tudományok universitasa is hathatósabban megvalósuljon. Üléseit a Kenézy Villában tartja. A Karácsony és Húsvét kiemelt alakalom, ünnepélyes keretek között zajlik. Ebben az évben a Húsvétot 2014. április 17-én ünnepelték. A feltámadás örömüzenetének bemutatására engem kértek. A nagyterem megtelt, a hallgatóságot mélyen elgondolkoztatta a keresztyénség legnagyobb ünnepének értelme, illetve egyszerű biblikus összefoglalása. Ezt a bevezetőnek szánt “üzenetet” írásba foglalva elküldöm Sárospatakra, és ezzel köszöntöm Győri István újszövetséges professzort nyugalomba vonulása alkalmából. A Debreceni Kollégium diákjaként ismertem meg őt negyvennégy évvel ezelőtt. Később imponáló tudása révén őt  a Sárospataki Református Teológiai Akadémia egyetemi tanárává nevezte ki a Magyar Köztársaság elnöke. Testvéri szeretettel kívánok áldást további tudományos tevékenységére!  

 

Erwin Schrödinger: Mi az élet? In: Válogatott tanulmányok, Gondolat, Budapest, 1970. 206.