Dr. Gaál Botond honlapja

Egyetemi istentisztelet

2011. december 5.

 

Imádság: Méltatlannak és erőtelennek érezzük magunkat Istenünk édes Atyánk, ha előtted meg kell állanunk, mégis a mi megváltó Urunk, a szent Fiad érdeméért engedj közel magadhoz. Íme, alig hoztunk magunkkal valamit, szegény bűnös szolgáid vagyunk, de hitünk bátorságával megállunk előtted, s kérünk, könyörülj rajtunk kegyelmedből. Mi várván várunk Urunk, s tudjuk, hogy hozzánk hajolsz és meghallgatod kiáltásunkat! Arra kérünk most irgalmas Atyánk, adj nekünk benned örvendező szívet, feléd forduló látást, megújult életre hívó szavadat, az Úr Jézusban elnyert belső békességet, az Ő csodákat cselekvő erejét, s mindezt szent igéd világossága által vidd véghez úgy, hogy valóban Benned örvendező életre jussunk. Ámen.

 

Textus: Filippi 4,4-9

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békesség, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Továbbá atyámfiai, csak ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, csak ami erény és dicséretre méltó, azokról gondolkodjatok. Amint tanultátok, el  is fogadtátok, hallottátok és láttátok tőlem, úgy cselekedjetek, és a békesség Istene veletek lesz.”

 

 

Kedves Testvéreim, Barátaim!

 

Pál apostol nehéz helyzetben írja levelét a Filippibeli gyülekezetnek. Börtönben van, valószínűleg Efézusban. Ez talán a legszemélyesebb levele az összes között. Itt látszik meg az ő mélységes hite, biztos reménysége, szívének melegsége, a hívek iránti szeretete. Amikor már szinte minden lehető tanácsot és intést elmondott, ilyen hangon szól a filippibeliekhez: „Álljatok meg az Úrban testvéreim, akiket szeretek, és akik után vágyakozom, ti, én örömem és én koronám, szeretteim!” Mintha családtagjainak írná Pál ezeket a sorokat. Lassan kezdi befejezni a levelet és mintegy végrendeletszerűen egyszer csak felemeli a szavát, szépen fogalmazott mondatokban szinte oda harsogja nekik, hogy Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek!

 

Hogyan is értsük ezt a buzdítást? Mit jelent ez az öröm? Semmiképpen nem azt, hogy a keresztyén ember jellemvonása minden élethelyzetében valamilyen kicsorduló örvendezés. Hogy bármi történik körülöttünk, mi csak örüljünk. Pál sem így érti. Hiszen ő maga is szomorkodott, még ebben a levelében is beszél korábban egy vágyáról, hogy „szomorúságomra szomorúság ne következzék” (2,27). Ebből a versből is látszik, hogy Pál életében sokszor szomorkodott. És ennek ellenére pontosan ő hívja most fel a testvéreket az örömre. – A szomorúság és az öröm összekapcsolódása végigvonul az egész Szentíráson. Talán keveset figyelünk arra, hogy az Írás nem hagy bennünket kétségben, igazából feloldja ezt a problémát, mert mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben amikor szomorúságról beszél, oda teszi a megoldást is, a vigasztaló szavakat. Ézsaiás arról beszélt, hogy ott a hegyek felől jönni fog az örömmondó, aki a békességről szól, jót mond, szabadulást hirdet. (Ézs 52) A zsoltáros is azért könyörög, hogy Uram add vissza nekem a te szabadításod örömét. (Zs 51) De a karácsonyi történetben is halljuk: hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen. Jézustól pedig egyenesen ezt halljuk: a ti szomorúságotok örömre fordul.  Pál apostol is érti ezt, de ő már látja, hogy az öröm igazából nem egy mámoros érzése az embernek, hanem a keresztyén ember számára az érzelmeknek egy más dimenziója. Pálnál érezünk rá, hogy az öröm igazából egy paradoxon, egy magasabb szintű életérzése az embernek, amikor már a Krisztus felől nézek visszafelé mindent. Amikor Pál azt mondja a korintusiaknak, hogy a keresztyén értékeknek egyike az, hogy az ember „szomorkodó, de mindig örvendező”. (2 Kor 6,10). Sőt, ezt így magyarázza: „az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való”. (2Kor 7,10) Tehát a szomorúság is lehet öröm, ha más nézőpontból tekintek rá. Ezek egymástól elválaszthatatlanok, egymás nélkül nem léteznek. És ennél a pontnál értjük igazán Pál apostolt, amikor az ő börtönbeli helyzetéből, a mélységből üzen, hogy Örüljetek az Úrban, ismét mondom, örüljetek!

 

Miért teheti ezt Pál? Mit üzen ezzel? Azt üzeni, hogy a paradoxon valóban látszólagos ellentmondás, a Krisztusban megoldódik minden. Akkor oldódik meg, amikor az ember el kezd látni. A börtön sötétjében is lát egy örömteli életet, van neki jövőképe, lát előre és lát fölfelé, a tekintetét fölemeli és néz egy igazabb világ irányába. Látja Krisztus népének a boldogabb jövőjét. MICSODA ADVENTI ÖRÖM EZ! Pál szinte kiszabadítja a filippibeli keresztyéneket a koruk által beléjük rögzült zártságból, amikor reménytelennek látszott minden, mert a sztoikus korabeli gondolkodás szerint csak az volt az erényes ember, aki felismeri a világ nagy törvényeit és abba belenyugszik, belesimul. A keresztyéneknek azonban másképpen kell gondolkodniuk, föl kell nyitniuk ezt a zárt burát, mert Krisztusban nyert ígéret öröme az övék is, Krisztus örömhíréből mindenkinek jut és az mindenkire nézve érvényes. A keresztyéneket arra tanítja Pál, hogy ha Krisztus indulatával nézik az életüket, más lesz a világ körülöttük és személyesen bennük is. Olyan ez, mint amikor a zsoltáros boldogan énekli: „Új éneket adott a szájamba (az Úr), a mi Istenünknek a dicséretét!” (Zs 40,4) Pál egy új, más világra nyitogatja a filippibeli keresztyének szemeit: Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek. Miért más ez a dimenzió? Mert olyan világba emeli az embert, amely fölötte van ennek a mindennapi, keserű életnek és elviszi abba az irányba, hogy maga az ember is alkotója és boldog munkása lesz egy reménységben jobb világnak. Pál azt fejezi ki, hogy az ember erre valóban képes, mert a Krisztusban van rá ereje és ez megerősíti őt. Nincs egyedül, nincs magára hagyva! Mert az Úr közel! Szinte annyira új ez a látás, illetve új ez a szemlélet, mintha az embert kicserélték volna.  Alig lehet érteni, nehéz fölfogni, de valóság.

 

Ady Endre ezt úgy élte át és úgy örökítette meg csodaszép verssorokban: Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Aztán elmondja, hogy nem harsonával jött az Úr, hanem néma igaz öleléssel. Végül elnyugszik a lelke, és boldogan bevallja: Megvakultak hiú szemeim, meghalt ifjúságom. De őt, a fényest, nagyszerűt, mindörökre látom. Mint akit kicseréltek, ilyen csoda van, ezt hirdette Pál is. — Nemcsak Karácsonykor, hanem máskor is, amikor a szobámban esténként dolgozom, gyakran hallgatom Beethoven IX. szimfóniáját. Az igehirdetésre készülve, most is azt hallgattam. Ez a zene talán megértetett velem valamit abból a magasabb világból, amelyre biztatja Pál a filippibeli szenteket. Beethoven, aki korábban aktív társasági életet élő, főúri szalonokban is koncertező művész volt, egyszer csak a mélységbe zuhan. Sok-sok kudarc, botrány, megszégyenülés után hallását elveszítve, siketen, búskomoran, magányosan, visszahúzódva él. Muzsikája szinte örökre elnémult. A szellemi végrendeletét már évek óta megírta, készült a halálra. Ő, aki korábban a műveivel az embert a mennybe emelte, mindig a tökéleteset kereste, mert néha, ha nem tetszett a mű, a kottát is széttépte. Most megéled és újra komponálni kezd. Belső hallásával éppen ebben a nyomorult állapotában talál rá az Örömódára, amelyben fölsorakoztat zenekart, énekkart, több szólóénekest, megannyi hangszert külön-külön, s megalkot egy olyan művet, amely hangzásával szinte az eget ostromolja. És egyszer eljön a mű csúcspontja, amikor szinte minden hangszer és mindenki megszólal, az ünnepélyesség a magasságokig érkezik, az ember szinte az égben jár. Beethoven megalkotott egy mennybéli muzsikát, mintha egész életében erre készült volna. Nem volt már testi hallása, de az elméje belülről messzebbre hallott, a lelke magasabbra látott. Ezen a ponton az öröm zenéjével szinte mi is beleláthatunk a mennyei dicsőség honába. Ez az ember egyszer csak elkezdett hallani és látni, más dimenziókban járt, s megalkotta a világ egyik legszebb zenedarabját, az Örömódát. Ez már túl van a teremtettségi világon, Isten csodája, egyben az ember alázata is. Uram, ezt tudtam nyújtani, a nyomorúság mélységéből ezt üzenem hittel az egész világnak – beszéli el a muzsika.

 

Ilyen lehetett Pál apostol esete is, amikor a börtönből üzent, hogy örüljetek és a ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! A keresztyéneknek úgy kell élniük, mint akiket Krisztus ereje, hatalma átölel, és mint akik meg tudják változtatni ezt a világot. Föl tudják emelni Krisztushoz! – Mai világunk sem olyan rózsás, annyi minden rosszat hallunk és szinte valamennyi gazdasági szakember vizionálja a sötét összeomlás idejét. Olyan lehangoltság uralkodik ezen a koron. Mintha hiányoznék valami ebből a világból. Az hiányzik, amit Pál úgy fejez ki, hogy az Úr közel! Az a belső béke hiányzik, amit a zsoltáros mondott egykor:  „Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt és meghallgatta kiáltásomat!” (Zs 40) Ez egy bátorítás arra, hogy mi ne adjuk föl, ne legyünk a meghátrálás emberei, mert tudjuk kitől tanultuk. Pál is ezt javasolja: Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. — Gyakran belegondolok a mi Tompa Mihályunk szomorúságába, amikor hazánk nyomorult állapotát látta maga előtt, s ez a református pap-költő ebből a lehangoló mélységből kiáltott reménységet, amikor egy anyamadárt szólaltat meg, miközben a fiaiba önt reménységet: „Hozzatok dalt emlékül a hajdan Lomb- s virággal ékes tájirul; Zengjétek meg a jövőt, ha majdan E kopár föld újra felvirul. Dalotokra könnyebben derül fény, Hamarabb kihajt a holt berek; A jelennek búját édesítvén: Fiaim, csak énekeljetek!”

Kedves Barátaim! Ti leendő lelkipásztorok, nevelők, úgy készüljetek hivatásotokra, mintha a jövő személy szerint tőletek függne. Mert valóban tőletek függ. Látjátok a „való világot”, amikor TV-ben Kossuth-díjas színművészek Istent káromolva beszélnek, szinte tönkreteszik azt, amit mások felépítettek. Végtelen  szomorú az, hogy egyáltalán vannak rendezők, akik ezt fölvállalják, és még szomorúbb az, hogy ezekre a műsorokra van is igény. Ennyire mélyen vagyunk. Ha most Tompa Mihályra gondolunk, akkor kérdezhetitek: hogyan énekeljetek? Miként vigyétek oda az emberekhez az öröm zenéjét, a karácsonyi evangélium örömhírét?

Azt javasolom, hogy figyeljetek nagyon Pálra. Krisztusban látni a jövőt, egészen mást jelent. Ti ne e világ anyagi, társadalmi, erkölcsi helyzetén sopánkodjatok, ne ehhez mérjétek magatokat, hanem ahhoz, hogy Krisztusban már megtörtént mindaz a jó, szép és igaz, ami az új élethez vezet. Ti másként lássatok, ti ne tegyétek azt, amit a világ tesz. Te személy szerint és egyre többen, sokan menjetek szembe a gonosz árral, és ti szelídlelkűen mondjátok el mindenkinek, hogy mi mindnek ellenére a Krisztusban örülünk, mert ő a jövőnk. Még akkor is legyetek Krisztusban bölcsek és szelídlelkűek, amikor azt halljátok egy Kertész Ákos nevű embertől, hogy mi magyarok moslékevők vagyunk és alattvalóságra méltók. Ti szelídlelkűen válaszoljatok, az ítélkezést hagyjátok meg Istennek, mert ez magyar anyanyelvű nem magyar ember már kimondta magáról az ítéletet. Amit tehettek, az az, hogy az ilyen embereket le kell győzni szellemi-lelki téren. Ti nézzetek magasabbra! Ne süllyedjetek az ő szintjére. Bár világunk ilyen mélyre süllyedt, de ti ne felejtsétek el, hogy kitől tanultátok a hitbeli bátorságot hirdetni, a szívekbe reménységet önteni, s ekkor fogjátok megérezni, hogy ez az erő nem csupán a ti erőtök, hanem a Krisztus veletek van: az Úr közel! Ennek örvendjünk és ezt hirdessük minden embernek. Amikor az ősgyülekezetben megtörték a kenyeret, az Úrral való közösség olyan örömet jelentett számukra, hogy azt ma el sem tudjuk képzelni. Az agalliasis szót nem egyszerűen örömnek lehet fordítani, hanem az ujjongás szó fejezi ki igazából az átélt örömet, az Úr közelségét. Erre az örömre szövetkezünk most az Úr asztalánál is, s vesszük magunkhoz az Úr mindeneket felülhaladó békességét. Miként fogjuk látni azt, hogy az Úr közel! Mi lesz a mi örömünk? – kérdezzük magunkban mindnyájan. Az, hogy ennél az asztalnál Krisztus nekünk fog igazat adni, mert megőrzi a mi szívünket és gondolatainkat őbenne. Ámen.

 

Imádság: Mindenható Istenünk, édes Atyánk a J. Kr. által, köszönjük, hogy örömüzenetet közöltél velünk. Áldunk azért, hogy az Úr Krisztusban élő hittel és biztosabb jövővel ajándékozol meg bennünket. Ezért mi mint a te néped örvendezünk, és áldunk Téged, mert tudjuk, hogy dolgainkat jó véghez viszed. Arra kérünk, hogy fényes orcáddal tekints le ránk, gondviselő szereteteddel formálj új jövőt magyar népünknek és egyházunknak. Gyógyító szereteteddel öleld át egész életünket.  Tekintetünket pedig fordítsd az Úr Krisztus érkezése felé, és őrizd meg szívünket, gondolatainkat őbenne. Ámen.