Dr. Gaál Botond honlapja

Húsvéti igehirdetés első nap délutánra

 

 

Előima: Atyánk Istenünk, aki feltámasztottad a Krisztust a halálból, hisszük, hogy minket is erre méltatsz általa. Magasztalunk ezért és áldjuk nevedet, mert jó vagy hozzánk és könyörülsz rajtunk mint gyermekeiden. Mi megvalljuk, hogy hitünket gyakran körülveszi  kételkedés és bizonytalankodás, de bevalljuk, értelmünkkel bizony rá is csodálkozunk a feltámadás tényére. Rácsodálkozunk isteni hatalmadra és keressük annak értelmét, titkát. Most is azért jöttünk föl szent házadba, hogy figyeljünk szavadra, értsük igédet, elfogadjuk magyarázatodat és örüljünk a benned való bizonyosságnak. Urunk, szomjúhozzuk az igazságot! Ezért fogadd kedvesen tőlünk istentiszteleti „áldozatunkat”, e néked szentelt órát, e néked felajánlott szívet, e téged befogadni akaró lelket. Nagy szükségünk van a te Szentlelkedre Urunk, mert kemény a szívünk, de kérünk törd fel azt és költözz bele, mert nagyon várunk. Áldd meg az ige hirdetőjét erőddel, érintsd meg mindnyájunkat angyali kezeddel és tégy bennünket késszé szent igéd üzenetének befogadására. Ámen.

 

Textus: 1 Kor 15, 12-14, 20

„Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják némelyek köztetek, hogy nincs feltámadás a halálból. Hiszen ha nincs feltámadás a halálból, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus nem támadott fel, hiábavaló a mi prédikálásunk és hiábavaló a ti hitetek is. … Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és az elhunytak első zsengéje lett.”

 

Kedves Testvéreim! Szeretteim a Krisztus Jézusban!

Minden, amit Pál mond az 1 Kor 15-ben, nagyon lényeges és fontos. Annyira fontos, hogy ebben a fejezetben egy olyan alaptételt fogalmaz meg az apostol, amelyen nyugszik az egész keresztyénségünk: „Ha Krisztus nem támadott fel, hiábavaló minden igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is!” De itt az apostol tulajdonképpen a gyülekezetben felmerülő kérdésekre válaszol, és ebben a válaszában mutatja meg zseniális tudását, mély hitét, alázatos lelkiségét, s mindazt a hallatlan szellemi teljesítményt, amivel felülmúlta a korát. Kitűnően érti az evangéliumot! Pál apostol szellemi teljesítménye itt a csúcsára érkezik, s belső látásával szinte föléemelkedik az emberi nemnek. A formálódó keresztyén gondolkodás épületrendszerében az 1 Kor 15 mint egy hatalmasan és győzedelmesen kiemelkedő gótikus torony, úgy mutatja Pál világot formáló hitét és e hitnek a gondolatokba öltöztetett szép formáját. Ő szerényen mégis azt mondja magáról: Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok! Nem én, hanem az Isten kegyelme munkálkodott általam. – Láthattunk mostanában készített hatalmas filmeket Jézusról. Ha engem megkérdeznének, mit javasolnék következő megfilmezendő témának, habozás nélkül Pál apostolra mutatnék, mint akinek alakja úgy fénylik az első század égboltján, hogy hozzá fogható ragyogású keresztyén emberi teljesítményt találni nem lehet. Ennek a teljesítménynek itt van most előttünk néhány mondata, pontosabban az egész gótikus épületnek a csipkézetten magasba nyúló középtornya. „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és az elhunytak első zsengéje lett.” Innen kiindulva lehet mindent megértenünk, amit Pál üzen nekünk!

 

Feltámadott a halottak közül: üres a sírja és megjelenik sokaknak

 

Üres volt a sír. Ezt tudjuk. Mire gondolhatott Péter? Nem tudjuk, mi röppent át az agyán. Mind a négy evangélium följegyezte a tényt: Jézus sírja üres volt. Ezt először nyilvánvalóan nem értette sem Péter, sem az asszonyok, sem a tanítványok, akiknek hírül vitték a tényt. Nem valószínű, hogy megtudjuk valaha is a gondolataikat, de az sem valószínű, hogy Krisztus feltámadására gondoltak. Bizonnyal arra, amire Magdalai Mária is gondolt, hogy „elvitték az Urat és nem tudom, hová tették”.(Jn 20,13) Arról nem maradt ránk írás, hogy a tanítványok hogyan fogták föl az üres sír tényét. A történet viszont azzal folytatódik, hogy Jézus megjelent a tanítványainak és ők felismerték. Aztán többször találkoztak, Jézus velük ment, megtörte a kenyeret, evett velük, beszélt hozzájuk. Ennek följegyzésére nagyon nagy szükség volt. Pál apostol még többről tudósít, amikor azt mondja, hogy megjelent több mint ötszáz atyafinak, akik közül sokan még élnek. Ezek is szemtanúk voltak, tehát nemcsak a tanítványai „költötték a mesét” – amint gondolhatták Jézus ellenségei. Bizonnyal a Pál által említett emberekben is ugyanazok a gondolatok fogalmazódhattak meg, mint a tanítványokban: nem igazán értjük, nem tudjuk fölfogni, túl van az emberi képzeleten. Nem is igen fogták föl, mit jelent a feltámadás, amit az Ószövetségből már hallhattak (Jn 20,9). A tanítványok számára csak akkor világosodhatott meg mindaz, amit a prófétáktól tanultak, s amire Jézus is tanította őket, amikor összekapcsolták az üres sírt Jézus megjelenéseivel. Ezek egymáshoz tartozó fontos tények. Ha nincs az üres sír, nyugodtan gondolhatták volna, hogy valami szellemjárásról, valami képzelgésről lehet szó erőltetett idegi állapotukban. De ha Jézus nem jelent volna meg nekik a maga valóságában, nem lett volna értelme számukra az üres sírnak. Csak most a két esemény összefüggésében kezdik fölfogni, hogy itt egy kimondhatatlanul csodás esemény történt, a feltámadás isteni aktusa. Olyas valami, amit még az írásokból sem értettek meg, mert még azon túlmenő, azon felüli beteljesedést tapasztaltak. Különösen is mutatja ezt Tamás esete, aki nem hisz, míg nem lát, de utána az egyik legszebb hitvallás hangzik el ajkáról: „Én Uram és én Istenem!” (Jn 20,28) Pál apostol is, amikor a feltámadásról szóló tanítását megfogalmazza, ugyanígy összekapcsolja a kettőt: az üres sírt és Jézus megjelenését. Krisztus valóban kijött a sírból, feltámadt, mert megjelent sok-sok embernek. A feltámadás tehát ehhez a világhoz, ehhez a teremtett léthez tartozik, erre az emberi életre vonatkozik. Ezt akarja kifejezésre juttatni Pál, amikor határozottan állítja és szinte fölkiált a beszéde közben: Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül! A „halottak közül” kifejezés ugyanazt jelenti, mint az üres sír az evangélistáknál.

 

Mimódon támadnak föl a halottak? – A feltámadás alaptétel

 

De az is természetes, hogy ennek értése nem volt egyszerű. Ma sem az. Szinte halljuk a kérdést, amint egykor Pálnak is feltették: „Mi módon támadnak fel a halottak?” Az 1 Kor 15-ben ő erre is megválaszolt a búzaszem elvetésének és kikelésének hasonlatával, illetve természeti jelenségével. Csak a halálon keresztül lesz új élet! – mutatja a búzaszem kikelése. Verdi csodálatos operája juthat eszünkbe, a Don Carlos, amelyben Fülöp áriájával mondja el a zeneszerző az igazságot: „Bár a sír ránk borul, de abból új élet támad!”  Verdi megértette Pált. De nem kell haragudnunk senkire, ha ismét és ismét kérdezik: „Mi módon támadnak föl a halottak?” Nem egyszerű ez ma sem. Akkor sem volt egyszerű. A tanítványok bizonyára visszaemlékeztek az eseményekre és megértették Isten megváltó tettét, sőt megbizonyosodtak e tettek értelme felől. Ez Testvéreim, ma is így lehetséges. Pál apostol is egymásból következő és egymásra épülő gondolatokkal, szép kifejezésekkel értelmesen elmondja a gyülekezetnek, hogyan függenek össze a feltámadással kapcsolatos események, de korántsem valami logikai bizonyítással, valami kérlelhetetlen matematikai igazolással láttatja be velünk Krisztus feltámadásának igazságát. Ez megmarad Pálnál is hit-kérdésnek. Ez alaptétel, ezt az isteni tettet, amelynek értelme az isteni kegyelemben van, nem lehet az emberi elme gondolkodás-törvényei szerint magyarázni. Mint ahogy nem lehet sem az inkarnációt, sem az apostoli hitvallás egyes tételeit bizonyítani, nem lehet a feltámadásét sem. Amint nem tudjuk emberi értelemmel beláttatni, hogy az „Isten szeretet” (1Jn 4,8), vagy hogy Krisztus megtörte a bűn és halál hatalmát (Róm 8), nyilvánvalóan nem végezhetünk logikai beláttatást a feltámadásról sem.

 

Krisztus feltámadása új rend a mindenségben

 

Kedves Testvéreim, ez azért van, mert itt már Isten csodálatos és hatalmas cselekedeteiről van szó. Amikor Pál ugyanebben a részben azt magyarázza, hogy „minden alá van vetve immár Krisztusnak és így mint utolsó ellenség töröltetik el a halál”, pontosabban semmisül meg a halál, akkor itt már arról van szó, hogy Isten mindenek fölötti hatalma kerül előtérbe. Ez az isteni hatalom jön be a világba és teszi a dolgokat helyére, adja meg mindennek a maga rendjét. Az első zsenge Krisztus! Vele kezdődik a rend. Ennek minden engedelmeskedik, s ezért nem értjük tökéletesen, hogy mit jelent: elvettetik romlandóságban és feltámasztatik romolhatatlanságban. Jézus már úgy mutatta meg magát a tanítványainak, hogy a mennyei dicsőségében jelent meg: átment a zárt ajtón, megjelent mellettük és eltűnt a körükből. A Feltámadott olyan mint a Názáreti és mégsem olyan, emberi és mégis emberfeletti, szolgai és mégis királyi, tapasztalható és mégis hozzáférhetetlen, látható és mégis leírhatatlan. Ennek is van jelentése, mégpedig azt akarja Jézus immár tudtul adni, hogy ennek a téri-idői, azaz történeti-fizikai létnek van folytatása. Nem a kereszté, nem a bűné, nem a halálé az utolsó szó, hanem a Krisztusé! Van tehát folytatása ennek az életnek, mert „ha csak ebben az életben reménykedünk, minden embernél nyomorultabbak vagyunk”! Isten országa bejött ebbe a világba. Nemcsak elközelgett, hanem már itt van. Már érezhetjük az előízét annak, amit Jézus így ígért: „Íme, én mindent újjá teszek!”(Jel 21,5) Minden korábbi vétkeink, bajaink, amelyek emésztették életünket, megszűnhetnek, mert az egész emberi élet átformálódhat Krisztus mására, s olyanná lehetünk, amilyenek korábban nem voltunk, sőt el sem tudtuk képzelni, milyen újjá és mássá lehet az életünk.

 

A feltámadás igazsága mindenek fölött

 

Amikor Pál apostol erre tanítja a korintusiakat, akkor tanít bennünket is itt és most. Nem kevesebbet mond, minthogy Krisztus feltámadása minden eddigi hitismeretünknek a kizárólagos alapja. Pál világosan és boldog bizonytétellel érzékelteti: nem arról van szó, hogy van a keresztyénségnek száz tétele, amelyek közül egy a feltámadásról szóló tanítás és ha ez veszendőbe megy, nem jelent nagy gondot, mert maradt még kilencven kilenc. Nem! Mert hiábavaló minden, ha ez nem igaz. Pontosabban, hiábavaló az egész hited Testvérem, ha az nem ezen az alapon nyugszik. Ez egy magasabb igazság, amely felől lehet és szabad megítélni minden eddigit, minden korábbit. Olyan a feltámadás hite, mint egy magasabb nézőpont és általánosabb igazság a tudományban, amely eldönti minden másnak az érvényességét. Igen, Krisztus feltámadása felől lehet megérteni, miért keresztelkedett meg Jézus a Jordánban, hogy ott már alámerül, meghal és felemelkedik az új életre. Ezért van ma is keresztség! Krisztus feltámadása felől értjük meg az úrvacsorát is, hogy ő odaáldozta magát a mi új életünkért és ő valóságosan is jelen van a hatalmával, mert ő él és ezáltal mi is élünk! Ezért élünk mindmáig az úrvacsorával! Most válik érthetővé, miként történhetett Lázár feltámasztása és ezáltal értjük meg azt, amit ott senki nem fogott föl: „Én vagyok a feltámadás és az élet!”(Jn 11,25) De most kezd derengeni annak értelme is, miért mondta Jézus a tanítványainak: „Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek!”(Jn 13,34)  Az pedig, hogy Jézus új értelmet adott a törvénynek, mert ő töltötte azt be, csak most nyeri el értelmét, mert nem az emberi értelem erőfeszítése és akarata kell a törvény teljesítéséhez és az Isten előtti igazság bizonyításához, hanem a szív szeretete Isten iránt és embertársaink iránt. Azt pedig egyáltalán nem lehet érteni a feltámadás hite nélkül, hogy Izraelben egy „gyülekezet”, egy új „Isten népe”, egy új közösség jön létre Jézus körül, amely tovább viszi az Isten ügyét. Ez az egyház! Egyház azért van, mert Krisztus feltámadásában Isten elhívott bennünket az ő új lelki népévé, a szentek közösségévé. Bűneink bocsánata is azért van, mert Krisztus meghalt és odaszegezte a bűneinket a keresztfára, és feltámadásával minket újjászült. Testünk feltámadását is azért hihetjük, mert ő feltámadott és követhetjük a zsengét, az elsőt, amely mindig az Istené és így mi is azok lehetünk. A testi feltámadásban az az ígéret is benne van, hogy az egész lényünk feltámad, amint erre utal az Apostoli Hitvallás is. És végül Isten nekünk szánja Krisztus feltámadása által az örökéletet is, amely valóban be fog teljesülni, mert Ő vissza fog jönni ítélni élőket és holtakat.

 

A feltámadás ezért alaptétel Pál apostol tanításában. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló ez a prédikáció is, de hiábavaló a hitetek is. Nyílt, egyenes üzenet ez mindnyájunkhoz. De az is, amivel Pál folytatja, s amilyen bizonyossággal ezt ő a lelke mélyéről hiszi és vallja, s így mi is vallhatjuk boldog örömmel: „Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és ő lett az első zsenge”, akit bizton követhetünk mind életünkben, mind pedig halálunkban, mert általa Istennél lesz lakozásunk: örökéletünk. Ámen.

 

Utóima: Istenünk, mennyei Atyánk! Első szavunk a hálaadás szava, amely alig jön ki a szánkon, hiszen lélekben még mindig ott csüggünk a feltámadás titkán. De bármennyire is elgondolkozunk a te nagyságos dolgaidon, amit Krisztus által véghez vittél, mégis szívünk a te szíved melegénél érzi jól magát és ezért kérünk, fogadj atyai karjaidba. Köszönjük, hogy tanítasz és köszönjük, hogy mindnyájunkhoz szólasz, mindnyájunkat hívsz és ez megnyugtat bennünket. Áldunk azért, hogy a Krisztus feltámadásában nyert erőnkkel minket is hitvalló gyermekeidnek tekintesz, s arra méltatsz, hogy tovább kérdezzünk téged, majd pedig tovább is adjuk a te válaszodat. Most mélyen érintett bennünket az az üzeneted, hogy a legszilárdabb pont az életünkben, a legbiztosabb kiindulási pont a szolgálatunkhoz, a legmagasabb szintű igazság a bizonyságtételünkben a te Fiad feltámadásába vetett szilárd hit. Ezt elménkben forgatjuk majd éjjel és nappal, s úgy alakítjuk minden tevékenységünket, hogy abból kiderüljön a mi hozzád való hűségünk. Áldd meg életünket, áldd meg gyülekezetünket és áldd meg az itt jelenlévő testvéreinket élő hittel, a feltámadásba vetett bizonyossággal. Ámen.