Dr. Gaál Botond honlapja

Újévi igehirdetés

 

 

Textus: Zsid 11,1-3

„A hit a reménylett dolgok valósága és a láthatatlan dolgokról való bizonyos meggyőződés. Erről tettek bizonyságot a régiek is. Hit által értjük meg, hogy a világot Isten teremtette ígéje által úgy, hogy a látható a láthatatlanból állott elő.”

 

Lekció: Zsid 11,17; 19-24; 27; 32-33.

„Hit által mutatta be áldozatul Ábrahám Izsákot, mikor próbára tette az Úr, és egyetlen fiát vitte áldozatul ő, aki az ígéreteket nyerte. … Úgy gondolkodott, hogy Istennek van hatalma a feltámasztani a halálból is, éppen ezért őt példaképpen visszanyerte. Hit által áldotta meg Izsák a jövendő dolgokra nézve is Jákóbot és Ézsaut. Hit által áldotta meg a haldokló Jákób Józsefnek mind a két fiát, és botja végére hajolva imádkozott. Hit által emlékezett meg élete végén József Izrael fiainak kivonulásáról és rendelkezett a maga teteme felől. Hit által rejtették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. Hit által tiltakozott Mózes, mikor felnövekedett, hogy őt a fáraóleány fiának mondják. Inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét; … Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. … És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot tettek, az ígéreteket elnyerték,…”

 

Előima: Teremtő Istenünk, Édes Atyánk a Jézus Krisztusban. Mélységes alázattal, de hozzád szálló reménységgel jöttünk most el erre az istentiszteletre. Az első szavunk az, hogy téged dicsérünk ezért új esztendőért, hogy nevedet magasztaljuk a megtartatásunkért, a kegyelmedért, s kérjük továbbra is jóságodat és irgalmadat minden lépésünkhöz. A zsoltárossal együtt mondjuk: áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről! (Zsolt 103) Áldunk Téged hatalmas és mindenható Istenünk, mert valóban a te jótéteményeidet vehettük tőled az elmúlt esztendőben is, akár áldó, akár sújtó kezedet tapasztaltuk. Te intézted a sorsunkat, s most megköszönjük bölcsességedet és jóságodat.

Arra kérünk Atyánk, hogy jótéteményedet továbbra is áraszd ránk, s ez a jótétemény hadd legyen most a te drága ajándékod: a benned való mélységes hit, amellyel láthatjuk a láthatatlan jövőnket. Hadd legyünk most hitünk által boldogok és engedd meg látni a reménylett jövőnket, s cselekedd meg ezt velünk mint csodát, amely a te hatalmadról tesz bizonyságot. Urunk nekünk hitre van szükségünk, mi veled akarunk találkozni, hozzád szeretnénk közelebb jönni, téged akarunk megismerni, s ehhez kérjük Szentlelked erejét. Adj nekünk belső bizonyosságot, hogy téged hittel lássunk és értsünk, szívünkkel pedig befogadjuk a te élő igédet, melyet személy szerint nekünk készítettél. Az Úr Jézus Krisztusért, hallgasd meg néped könyörgését: Ámen.

 

                                                                     

Kedves Testvéreim! Szeretteim a Krisztus Jézusban!

Hadd tolmácsoljam mindenek előtt a Debreceni Református Hittudományi Egyetemünk köszöntését, és engedjétek meg, hogy egyetemünk és az ősi Kollégiumunk nevében kívánjak Mindnyájatoknak áldott, békességes új esztendőt! – Ismert, de nehéznek látszó igeversek alapján szeretném közöttetek hirdetni Isten igéjét. Gyakran kérdezik ismerősök és ismeretlenek, hogy mi a hit, s egy olyan választ vagy meghatározást várnak, amelynek alapján aztán eldönthetővé válik számukra, hogy érdemes-e ilyen vagy olyan vallás követői közé besorolni. Valóban igaz, hogy a felolvasott igénk a gyakran idézett igehelyek közé tartozik, mert a hit tényleg a láthatatlan dolgokról való bizonyosság és meggyőződés, de ez a bibliai meghatározás korántsem zárja ki azt a tényt, hogy a hit végül is Isten ajándéka.  A helyes út az, hogy ne az értelmünk segítségével próbáljunk eljutni Istenhez, hanem az értelmünk segítségével adjunk számot arról, hogy Isten miképpen jelenti ki magát a hitben. Olyanképpen, ahogyan Ábrahámhoz, Izsákhoz, Jókóbhoz, Józsefhez, Mózeshez és a prófétákhoz szólt, s mindazokhoz a hithősökhöz, akikről a Zsidókhoz írt levélben olvashatunk, s akik közül Mózest ezekkel a szavakkal emeli ki: „Erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant!” Ők mindnyájan először hittek, majd pedig hitüket a cselekedeteikkel megpecsételték. – Ez nagyon komoly dolgot jelent, amit érdemes végiggondolni. Különösen is sokat jelenthet ez az üzenet most az újévi istentiszteletre egybegyűlt hívő Testvéreimnek.

 

A hithősök példája

 

Az említett Atyákról azt olvastuk, hogy mindenben hit által cselekedtek. Hit által döntöttek olyan dolgokban, amelyek a jövőre vonatkoztak, és hit által rendelkeztek olyan javakról, amelyeket még csak ígéretben bírtak, de mégis úgy számoltak azokkal, mintha már most az övék volna. Tehát valóban a “reménylett dolgok valóságáról és a nem látott dolgokról való meggyőződésről” (Zsid 11,1) van szó mindahány ősatya esetében és valamennyi hithős példájában. Ezt nem is igen lehetne szebben kifejezni, mint ahogyan a Szentírás mondja Mózesről, így mi is mondhatjuk róluk: erős szívűek voltak, mintha látták volna a láthatatlant! Az Ószövetségben megörökített élettörténetük egyrészt valóságos emberi esemény, másrészt minősítetten más tartalommal bíró történés, amely a jövőbe mutat. – De mit jelent ez közelebbről?

 

Ábrahám volt az, akit Isten megszólított és kiválasztott magának, hogy Úr-Kaszdimból kijőve házanépével együtt megkeresse a néki rendelt földet. Ő engedelmesen elment, mert hitt az isteni ígéretben:  „megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei!” (1Móz 12,3) Ekkor még nem értette pontosan, miről van szó. Teltek tovább a kemény esztendők és látszólag nagyon is emberi dolgok történtek körülötte. Jött azonban egy váratlan esemény az életében. A küzdelmes és keservesen nehéz élete vége táján, amikor – az ő megítélése szerint is –  emberileg már teljesen lehetetlennek tűnt, Isten gyermeket ígért és adott neki, s azzal biztatta, hogy utódai annyian lesznek, mint a csillagok az égen.(1Móz 15,5) És ezután jött a borzalom: egyetlen, szeretett fiát, Izsákot fel kellett áldoznia! Isten próbára tette Ábrahám hitét. Ismerjük a történet végét, Izsák életben maradt. – S itt kérdezhetjük: mit jelentenek ezek az események? Ábrahámnak ez az egyetlen kis gyermeke volt a mindene, mert ő volt az egyetlen törvényes örököse, az utódlás egyetlen lehetséges szála, mégis Ábrahám engedelmes volt, mert hitt és látott. Látta az Isten által készített jövőt és minden racionális megítélés ellenében döntött. Mélyen hitt Isten ígéretében, mintha látta volna a láthatatlant!

 

Izsák és Jákób élete is tele volt nehézségekkel és küzdelmekkel, s oly sokszor kellett nekik is dönteniük a jövő felől a hit látása szerint. A bibliai leírások szerint ezek a döntések kétségtelenül a valóságos gyakorlati élet és a józan ész megfontolásai is voltak, de nemcsak ilyenek, hanem egyben a hit jövőbe látó döntései is. – József története talán első hallásra mesésnek és szelídebbnek tűnik,  mégis hallatlan borzalmas történet. A saját testvérei dobják a kútba, majd eladják az egyiptomi kereskedőknek. Nem kell! Nincs rá szükségünk! Tűnjön el közülünk! – minden bizonnyal azért, mert többet tudott, vagy tehetségesebb volt testvéreinél. Mennyire emberi történet, sőt mennyire mai történet, mégpedig a javából! – Van azonban ennek a történetnek is egy másik része. József a tehetsége révén Egyiptom kormányzója – mondhatnánk ma: miniszterelnöke – lett. Ez a megvetett, kidobott és megalázott ifjú, akit semmivé tettek, a kor legfényesebb pályáját futotta be, s mi ebből csupán annyit látunk, hogy később éppen ő válik jótéteményévé a saját népének. A testvéreinek nem, de Istennek szüksége volt reá! Miért pontosan őrá? – Mert József is hitt és látott! Ő is erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant!

 

És ki ne ismerné Mózes történetét? – Ezt a csodálatos felkészültségű, tudományokban és a kor mindenféle tapasztalataiban járatos férfit Isten megszólítja, valósággal előhívja a tétlenség nagy tengeréből, s ő engedelmesen elindul és legyőzi a kor legerősebb birodalmát. – Ki érti ezt? Az ő történetének is van egy emberileg követhető, felfogható, magyarázható része, de van egy megfejthetetlen oldala is, ami titok marad előttünk örökre. Hogyan sikerült Mózesnek Izráel népét kiszabadítania? Volt neki hadserege?  Nem volt, hiszen a szemtanúk leírása szerint is legfeljebb egy botja és egy tarisznyája volt, azaz semmije. Ezzel a semmivel indult útnak. De volt biztos hite, s ezzel a mély meggyőződéssel hitte, hogy aki fél az nem győz! Mert hitt Mózes is és látta a jövőt, bizonyos volt a reménylett dolgok valóságában, mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant!

 

Ugyanezt a kettősséget, tehát az emberi és isteni kötődést, láthatjuk a későbbi próféták esetében is. Szinte megdöbbenve és értetlenül áll az ember az egyes események előtt, ha csak a leírt történésre figyel Ézsaiásnál, Jerémiásnál, Ezékielnél, Nehémiásnál, Hóseásnál és a többieknél. Vegyük például Jerémiás esetét, aki világosan látta Juda pusztulását. Emberileg föl tudta mérni az adott helyzetet, s ezért honfitársai nemcsak hogy haragudtak rá, hanem meg is verték és őt is előbb kútba dobták, majd magukkal hurcolták Egyiptomba. Előtte azonban Jerémiás megvásárolt egy darab földet Jeruzsálemtől 7 kilométerre, Anatoth-ban, egy olyan helyen, amelyet már az asszír hadsereg elfoglalt, ahonnan a népet is elvitték. Emberileg nézve tehát ez a vásárlás egy teljesen értelmetlen tett és ésszel föl nem fogható magatartás volt. Emberi élet ugyanis azon a helyen már elképzelhetetlen volt. Ez azonban a dolognak csak az emberi oldala, mert Jerémiás is Isten megszólítására cselekedett és nem tehetett mást: „Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: még házakat, mezőket és szőlőket fognak venni e földön”(Jer 32,15). Ő már ezt nem érte meg, de mi tudjuk, hogy hite és látása valóban beteljesedett. Izráel hazajött a fogságból s valóban házakat, mezőket és szőlőket vettek azon a földön. Jerémiás is olyan volt, mintha látta volna a láthatatlant!

 

A Krisztusban beteljesedett jövő

 

Amint az ősatyák, a próféták és a hithősök egész sora mutatja, számukra megelőlegeződik  az Isten által elkészített jövendő, s úgy munkálkodtak és ezt olyan meggyőződéssel tették, mintha már az övék lett volna az ígéretek valóra válása. A még láthatatlan, de ígéretekben adott dolgokról való biztos meggyőződés irányította cselekedeteiket, mintha azok már beteljesültek volna. Ezek azok az ígéretek, azok a titkok, amelyek számunkra már megnyíltak, hozzáférhetővé váltak, bibliai szavakkal kifejezve: beteljesedtek a Jézus Krisztusban; Isten kegyelméből sokkal gazdagabban, mint ahogyan azt az ősatyák remélték és hitték. Mi már nagy örvendezéssel mondhattuk el Karácsonykor: „Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.”(Ján 1,14) Ő az, akire nézve elhangzott Simeon szájából: „látták az én szemeim a te üdvösségedet!” (Lk 2,30) És ő az, akiről Pál apostol úgy tesz bizonyságot, hogy mindenek őreá nézve, őbenne és őáltala teremtettek, és őbenne áll fenn minden, mert tetszett az Atyának, hogy őbenne lakozzék az egész teljesség!”(Kol 1,15-17)

 

Mit ér az ember, ha Krisztusra tekint?

 

És most itt állunk, belső lelki-szellemi tekintetünkkel a jövőt kémleljük. Egészen pontosan: hitünkkel szeretnénk mi is látni a jövőnket a Krisztus Jézusban. Valamikor Ady Endre kérdezte szomorúan Az ős kaján című versében: „Mit ér az ember, ha magyar?!” Adyt idézve egyik napilapunkban is gyakran találhattunk ilyen címeket: Mit ér az ember, ha magyar? Mit ér az ember, ha becsületes? Mit ér az ember, ha európai? Ezt a kérdésfordulatot átvéve, mi is kérdezzünk ilyen formán: mit ér az ember, ha keresztyén, ha református és ha magyar? De mi ne hagyjuk a kérdést felelet nélkül, hanem adjuk meg a választ a hitünk szerint!

 

Mit ér az ember, ha keresztyén? – Annyit ér, amennyiben beáll Isten elhívott munkatársainak sorába. Beáll abba a sorba, amely kezdődik Ábrahámmal, Izsákkal, Jákóbbal, Józseffel és folytatódik Mózessel, később a prófétákkal és az apostolokkal, nemkülönben Pállal és a hitvalló őseinkkel. Mert ezek mind hittek és látták a jövőt Isten igéje által! Ha belegondolunk abba, hogy mije volt Pál apostolnak, amikor elindult hirdetni a Krisztust: gazdagsága, vagy világhírű filozófiai tekintélye, vagy zseniális vallási látása? Nem! Neki sem volt semmije.  De volt hite! Hitt az élő Krisztusban! S ezzel a hittel – bátran mondhatjuk – meghódította az egész Római Birodalmat. Az evangélium elterjedt a Föld végső határig. És azóta mennyi és mennyi követője lett az evangéliumnak. Ezek valamennyien azért lettek Pálok, mert volt hitük és olyanok voltak, mintha látták volna a láthatatlant! Mi is annyira vagyunk keresztyének, amennyire hordozzuk magunkon a Krisztus-hit látását!

Mit ér az ember, ha református? – Annyit ér, amennyiben komolyan veszi Isten igéjét, amennyiben megérti és megéli, mi a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága a Krisztus minden ismeretet felülhaladó szeretetének. A református embert nem térítheti el Isten igéjétől sem a kor politikai széljárása, sem a divat, sem a nehézségek, és nem szédítheti meg a gazdagság vagy boldogság, hanem ő járja az eleve elrendelt útját a hitben. Az Edinburghi Egyetem Teológiai Fakultásának udvarán van John Knox szobra, s alakját sok-sok magyar ösztöndíjas diák láthatta. Erről a gályarabságot szenvedett református emberről jegyezték föl: „Emberi orcától soha meg nem rettent!” Mindig Istenre tekintett és úgy döntött, mintha látta volna a láthatatlant! De az igazi református ember a tudományban is számol a teremtő, gondviselő és megváltó Istennel, mint ahogyan ezt tette a tudósoknak egész sora: Kepler, Newton, Hatvani, Maxwell, Heisenberg, Szentgyörgyi és még nagyon sokan, akik bizonyságot tettek Krisztusról, és vallották ők is, mint azt olvastuk: „Hit által értjük meg, hogy a világot Isten teremtette ígéje által, hogy a látható a láthatatlanból állott elő!”

 

Mit ér az ember, ha magyar? – Annyit, amennyit a munkája és becsülete ér, amit a másik emberért, a saját népéért és a népek közösségéért tesz. Amennyit hitből fáradozik a nemzete javára, hogy ezzel hozzájáruljon az egyetemes emberiség fölemelkedéséhez. Ha valaki magyarnak vallja magát, akkor küldetésében soha ne feledkezzék meg saját népéről, e néptől elszakított testvéreiről, nemzete hagyományairól és múltbeli minden örökségéről. Mi ez a szép örökség? Küzdelem a szabadságért, áldozat a felemelkedésért, kitartó fáradozás hazánk szellemi-lelki jobblétéért, mint azt Hatvani Istvántól vagy Kerekes Ferenctől, a Debreceni Kollégiumunk világhírű tudósaitól és mások példájából is láttuk: a fényes külföldi meghívás és pályafutás helyett hazajöttek, hogy „szolgálják szegény nemzetüket”! Ezek magyarok voltak, egyben világnagyságoknak számítottak, mégis igazi hazafiak voltak, mert szerették és szolgálták népüket, mert ők is hittek, látták a jövőt, mintha látták volna a láthatatlant!

 

Tesvéreim! Azzal kezdtük, hogy a hit a reménylett dolgok valósága és a láthatatlan dolgokról való bizonyos meggyőződés. Amint atyáink számára is valóságos volt az Isten által elkészített jövendő, s ez a bizonyosság a Krisztus Jézusba vetett hitükből fakadt, s úgy munkálkodtak és olyan meggyőződéssel élték életüket, hogy a boldogabb és jobb jövendőt bizonyosan elérik és megvalósítják, legyen az ő hitük számunkra is megerősítés, biztos reménység és szilárd meggyőződés. Legyen ez számunkra olyan útravaló, amely elkísér bennünket és hitben megelőlegezi a jövendőnk valóságát, amely a Krisztus Jézusban készíttetett el mindnyájunknak. Ámen.

 

Utóima: Hálás a szívünk Mennyei Atyánk, hogy te példákat adtál elénk, erős szívű hithősöket, akiknek hite által mindig épülhetünk. Mi most azt kérjük, hogy adj nekünk is erőt, belső tartást, lelki békességet, kitartást, hogy beállhassunk atyáink sorába és méltóképpen gyarapíthassuk a benned bízók hitvalló seregét. Köszönjük mindazokat, akik előttünk jártak, akik hitben éltek és hitben haltak meg, és vallották szent bizonyossággal a Krisztus váltságát, amit te oly bölcsen elkészítettél a téged szeretőknek. Nem véletlenül vagyunk itt, nem a szerencsekívánás hozott ide minket, hanem azért vagyunk itt Urunk, mert te találkozni akartál velünk, személy szerint velem is, aki méltatlan és érdemtelen vagyok a te igédre, a veled való találkozásra. De Uram, te megkönyörültél a bűnös emberen, ezért karolj belém és segítsd föl lelkemet, hogy biztos hitemmel követhesselek egész életemben. Köszönöm Uram, hogy adtad elénk a te hű képmásodat, hogy nekünk Krisztus lehet a jövőképünk!

Áldd meg Istenünk a Krisztusban való látással egyházunkat és adj nekünk hitben való ébredést és buzgóságot neved által az emberek körében, a munkában, minden szolgálatunkban. Áldd meg népünket nehéz küzdelmében, adj vezetőinknek bölcs szívet a vezetéshez, nekünk pedig adj hitet egy néked tetsző jövő formálásához.

„E gyülekezeten, mely e helyre telepedett, könyörülj Úr Isten! Áldd meg nagyjait, kicsinyeit, mind köz, mind tanácsos rendeit, töröld el a sírók könnyeit!” A Jézus Krisztus nevéért kérünk: Ámen.