Dr. Gaál Botond honlapja

Böjtfő vasárnap

 

 

Vaja, 2004. február 29.

 

 

Lekció: 2Móz 14, 10-14

 

Előima: Hálatelt szívvel jöttünk színed eleibe Mindenható Istenünk és atyai jóságod melegét keressük. Szükségünk van arra, hogy átölelj bennünket és mi pedig mint gyermekeid figyeljünk rád, értsük szavadat és tanuljuk akaratodat. Vágyunk a te vigasztaló üzenetedre, mert szüntelenül azt érezzük, hogy nem voltunk hozzád hűségesek, nem követtünk, amikor hívtál, nem arra mentünk, amerre küldtél. Eltávolodtunk tőled Atyánk, s ezért a mélységből kiáltunk hozzád: könyörülj rajtunk, bocsásd meg bűneinket, rendezd rendezetlen életünket és mondj nekünk figyelmeztető szavakat, hogy rád figyeljünk, hogy lássuk a te szabadításodat az egyszülött Fiadban, a Krisztus Jézusban. Tégy most velünk csodát, mint egykor választott népeddel és Lelkeddel válassz el magadnak. Vonj magadhoz Urunk és szenteld meg istentiszteletünket, hogy valóban halljuk üzenetedet és értsük igazságodat. A Jézus Krisztusért, a mi Megváltónkért kérünk: Ámen.

 

Textus: Gal 2,20

„A Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus! És azt az életet, amelyet most e testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

 

 

Kedves Testvéreim! Szeretteim a Jézus Krisztusban!

 

Ebben az évben a mostani vasárnappal kezdődik a Böjt. A keresztyén egyházak gyakorlata szerint az év során jónéhányszor szoktak böjtöt tartani, ezért a Húsvét előtti negyven napos időt Nagyböjtnek nevezik, az első böjti vasárnapot pedig Böjtfő vasárnapnak. Miként az adventben a Karácsonyra készülünk, a böjtben a Húsvétra, a keresztyénség legnagyobb ünnepére.

[A nagyböjt Húsvét előtt hat héttel kezdődik. De ez 42 napot jelent, s mivel vasárnapon nincs böjt, ezért csak 36 naposnak gondolhatnánk a böjtöt. Hogy 40 napos legyen, már a böjtfő vasárnap előtti szerdán, un. hamvazó szerdán elkezdődik a böjt. Ezt a római katolikus testvéreink gyakorlatából ismerhetjük.]

 

Mit jelent a böjt és mikor jött be egyházi életünkbe?

 

A böjtnek szinte minden felekezetben más-más értelmezése és szokása alakult ki. Azt látjuk, hogy a Szentírás is igen gyakran említi. Már az Ószövetségből is számos igehelyet tudunk fölsorolni a böjtről. Mózes is böjtölt negyven napig, Izrael fiai is gyakorolták a böjtöt, de Dávid, Akháb, Ezsdrás, Nehémiás, Ézsaiás, Jerémiás és bizony a nem említett próféták közül is sokan böjtöltek. Nagy általánosságban azt látjuk, hogy az ószövetségi korban a böjt az Isten elé való járulást jelentette, amikor is imádkoztak az Úrhoz. Ezsdrás mondja így: „Böjtöltünk és könyörögtünk Istenünkhöz, ő pedig meghallgatott minket.”(Ezsd 8,21) De Jézus is böjtölt és Pál apostol is böjtölt. Sőt Jézusnál halljuk, hogy ő is negyven napos böjtöt tartott, majd megéhezett. Tehát a böjt valaminek a megvonását jelenti önmagunktól, hogy jobban figyelhessünk Istenre. Az első keresztyének is gyakorolták, de először csak a Húsvét előtti Nagypéntek és Nagyszombat volt a böjt napja, majd a negyedik században a 381. évi híres Konstantinápolyi Zsinat már a negyven napos böjtöt hangsúlyozza. Ettől kezdve aztán a böjt gyakorlata is szabályozott lett és számos előírás született annak megtartására. Főként a húsételektől való tartózkodást szabályozták sokféle módon. A negyven nap pedig mint valami „szent időszakasz” továbbra is megmaradt, hiszen Mózes és Illés is negyven napig böjtölt és a Megváltó Urunk is.

 

A böjt szabályai aztán egyre szaporodtak és végeláthatatlanul sok előírást kellett az egyház híveinek megtartani. A reformáció ezt is az ige mérlegére tette. A szív alázatát hangsúlyozta és az emberi mértékletességet, amelybe beletartozott bizonyos ételektől való tartózkodás is. Ezek mind olyan dolgok az életünkben, amelyek közelebb visznek Istenhez. A böjt ugyanis kimondottan ezért volt az ószövetségi atyáknál is és az újszövetségi gyülekezetekben is. Ugyanakkor a reformátorok a negyvennapos hagyományt sem szüntették meg, csak igei tartalommal igyekeztek azt megtölteni. Itt vagyunk tehát most a böjtfő vasárnapon és kérdezzük, mit tanít, mire irányítja figyelmünket Istennek igéje.

 

Készüljünk és figyeljünk Isten szabadítására

 

Mózes könyvéből olvastuk, hogy Izrael elindult a szabadulás útján. De mégsem volt ez az út könnyű. Már a Vörös tengernél észrevették, hogy az egyiptomi hadsereg ott van a nyomukban. A pusztulás várt rájuk és a biztos halál.  Emberileg nézve nem volt más lehetőség, s emiatt Mózest kezdték okolni. Miért kellett eljönnünk Egyiptomból? Miért hoztál ide a veszedelembe? Már nem volt más választás, mint fölvenni a harcot és tisztességgel meghalni. Azt mondhatni: Isten elviszi népét egészen a szakadék szélére, hogy ott megtanítsa őket valamire. – Ekkor Mózes által azt üzeni a népnek, hogy most ne tegyenek semmit, mert Ő fog cselekedni. „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg.” Csak figyeljetek és látni fogjátok, hogyan következik be az Úr szabadítása.

 

Testvéreim! Általános megfigyelésünk, hogy az ember szeret másoknak sokat beszélni, de annál kevésbé szeret másokat meghallgatni. A tudósok azt is megállapították, hogy a bőbeszédűséghez sokkal kevesebb lelki energia szükséges, mint a hallgatáshoz. A sok beszédnek az a lényege, hogy magunknak is megmagyarázzuk igazunkat és ha azt mások is végighallgatják, szinte elhisszük, hogy az valami igazoló pecsétként szolgál az érveléseinkre. Pedig nem így van. A keresztyén ember egyik legnagyobb erénye, hogy képes meghallgatni a társát, hogy tud figyelni a másik emberre. Ez nagyon nagy ajándék! De mintha így volna ez a bőbeszédűség az Úrral való kapcsolatunkban is. Csak mondjuk és mondjuk, és prédikálunk és beszélünk és kérünk és okoskodunk és emberi megoldásokkal akarunk neki tetszeni. Mózes azt mondja: várjatok! Maradjatok veszteg! Megálljatok! Csak várjátok ki a végét! [Itt a HÁRAS ige áll a héber szövegben: némának lenni, hallgatni, nyugodtan viselkedni, kivárni, csendben figyelni. Ezek sokféle fordítási lehetőséget kínálnak, talán egyik leginkább kifejező ebben az esetben: nyugodtan várjátok ki a végét, csendben figyeljetek!] Mintha ezt mondaná a népnek: figyeljetek az Úrra, lássátok meg az Ő szabadítását! A mai ember számára is nagyon nagy ajándék, ha valaki tudakolja Isten akaratát, figyeli az igén keresztül hozzánk szóló élő Isten élő szavát. Ez a mi helyzetünkre lefordítva azt jelenti, hogy Testvérem várj, és bármilyen nehéz helyzetben is vagy, ne hamarkodd el a dolgodat, előbb figyelj Isten akaratára, szándékára és akkor az ő segítségével jobb megoldást találsz. Ne hidd, hogy te vagy a legbölcsebb és te tudsz mindent megoldani, illetve te mindent meg tudsz oldani a saját erődből. Nem! Állj meg egy időre és hallgasd meg, mit tanácsol neked az Úr! Ha ezt meg tudod tenni, akkor vagy bölcs és okos, mert figyeltél, mert hallgattál, amikor hallgatni kellett. Testvéreim, ez a böjt kezdete: az első lépés Istenhez! – De hogyan tovább?

 

Készítsük magunkat Krisztus szabadítására!

 

Az ószövetségi igénk megmutatja az Istenhez vezető út hogyanját, az újszövetségi textusunk pedig megmutatja az út célját. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” – mondja Pál apostol. Ha tudunk Istenre figyelni, akkor nem félünk, hanem bátorságot nyerünk és tudunk hozzá szólni is. De hogyan szóljunk?  Szóljunk először szótlanul úgy, hogy böjtölünk! Azaz vonjunk meg magunktól földi dolgokat, hogy az Úrra figyelhessünk. De ezt a böjtöt ne tegyük ki a kirakatba, hogy az emberek lássák és helyeseljék, hanem maradjunk Istennel kettesben. Ez az én ügyem és Isten ügye! Nekem nem kell közbevetett egyházi előírás, amit ellenőrizni lehet pontosan és ha megtartom, akkor bizony én már a jó oldalon állok, mert az emberek is így látják. A nagy kérdés mindig az, hogy Isten hogyan látja az életünket.

 

Hogyan szóljunk Istenhez? – kérdezzük újra. Szóljunk úgy, hogy adjuk oda a teljes szívünket, ajánljuk föl a teljes erőnket, hozzuk elő a legjobb tudásunkat a mindennapi munkánkban, a tudományban és a művészetben, alkossunk mindent az ő dicsőségére és fogadjuk be őt a teljes lelkünkkel. Ennek az őszinte hitnek az első szava a bűnbánat szava, hogy ne legyen Isten előtt eltitkolt dolgom, hogy ráhagyatkozzam teljesen, hogy kitárhassam szívemet előtte minden érzésével, azaz: hogy megüresítsem magam Isten előtt tökéletesen. Ez az igazi böjt, ez az igazi fölkészülés Krisztus megváltó tettére, az ő szenvedésének, halálának és feltámadásának befogadására. Az igazi böjt felkészülést jelent valami nagyon nagy eseményre. Ekkor látom meg, hogy Ő valóban odavitte az én bűnömet a keresztre, hogy én is ott vagyok a kereszten és Isten előtt én is büntetést, halált és kárhozatot érdemlek. De ez az őszinte hit meglátja azt is, hogy nem a kereszt az utolsó szó, hanem Isten válaszol az én böjtölésemre Krisztus érdeméért, s a feltámadásban engem is részesít. Részesít úgy, mint Krisztust is részesítette, hogy az én életemben is megjelenhetnek az örökélet erői és jelei, hogy új ember lehetek, amilyen korábban nem voltam, amilyet korábban el sem tudtam képzelni, azt cselekedte velem az Úr! Nem én tettem, hanem Isten tette ezt velem kegyelméből. Üres voltam és gazdaggá lettem, semmi voltam és most már szerethetem az embertársaimat, lent voltam és immár fölemelt, bűnös voltam és most igaznak nyilvánított, megkötözött voltam és immár felszabadított. Ez az, amikor már nem én vagyok, nem az én régi énem van bennem, hanem él bennem a Krisztus. Örülök az Úrban és úgy cselekszem, mint azt Krisztus is tenné, úgy gondolkodom, mint aki Krisztus indulatával tesz mindent, úgy szeretek, miként Krisztus is szeretett engem. Ezt nem földi küzdelemmel, nem emberi erővel, nem az értelmem logikájával értem el, nem is kellett harcolnom érte valakivel szemben, nem kellett hősként legyőznöm érte senkit, nem kellett érdemeket szereznem, hanem a szívemet kellett átadnom Istennek, azaz böjtölnöm kellett: magamat kellett legyőznöm és várni, figyelni Isten szavára. Sőt, készülni arra, hogy ő megszabadít minden köteléktől, s csak annyit kellett tennem, hogy engedelmesen munkáljam magamban az ő akaratának megvalósulását. Ha így böjtölök, akkor látok magam előtt egy csodálatos célt, hogy tudniillik életemet Krisztus ereje hatja át és amely életet e testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem. Így enyém lehet majd Krisztus feltámadásának ereje és öröme, amelynek elfogadására készülök. Ez életem legnagyobb eseménye. Az Úr adja meg Mindnyájatoknak ezt az ajándékot! Ámen.

 

Utóima: Édes Atyánk, elcsodálkozunk azon, mennyi gazdagság és bölcsesség van tenálad. Te vezeted életünket, te mondasz nemet és igent cselekedeteinkben, te harcolsz értünk, te tudod dolgainkat. Kérünk, add meg nekünk azt az ajándékot, hogy elcsendesedjünk előtted, figyeljünk rád, készítsük magunkat annak a végtelen örömnek és jótéteménynek a befogadására, átélésére, amelyet elkészítettél nekünk Fiad feltámadásában. Kérünk, irányítsd figyelmünket Jézus keresztjére, ahol le tehetjük bűneinket, de láttasd meg velünk azt is, hogy te irgalmas és megbocsátó Istenünk vagy, aki Krisztus feltámadásában örök reménységgel ajándékozol meg bennünket. Teremtsd újjá a mi életünket, hogy néked szolgáljunk és szeretetben éljünk embertársainkkal. – Áldd meg népünket, egyházunkat, városunkat, gyülekezetünket. – Fogadj asztalodhoz vendégségbe, a veled való örömbe és szeretteinkkel való közösségbe általad. Áldd meg lelkünk készülődését hozzád, adj nekünk megújult szívet és tiszta akaratot, hogy a Krisztus Jézus indulata lakozzék bennünk: Ámen