Dr. Gaál Botond honlapja

Fekete Károly: A Barmeni Teológiai Nyilatkozat

Vezérfonal a dokumentum tanulmányozásához

 

 

Kálvin Kiadó, Budapest, 2009. A/5. 163 oldal

 

 

A Barmeni Teológiai Nyilatkozatot sokan kutatták, értékelték. Ma is folynak ilyen kutatások, főként az aláírók leszármazottai részéről, ugyanis az atyák elbeszélése alapján ők a létrejöttének hangulatát is tudják érzékeltetni. Magának a Nyilatkozatnak teológiatörténeti, egyháztörténeti és politikatörténeti jelentősége van. Jelenbeli hatása is kétségtelen. Valójában ezt tárja az olvasó elé a könyv szerzője, Fekete Károly teológus. – Mielőtt a könyvet bemutatnánk, érdemes fölvetni és megfontolni egy fontos kérdést. Nevezetesen azt, amit az iszlám és zsidó vallás hívei, valamint a szekularizált világ, különösen is az ateista ideológia képviselői gyakran fölvetnek: az európai háborúk, különösen is a második világháború szörnyűségei keresztyén talajon történtek. A vallások közötti párbeszéd folyamán az 1970-es években terjedt el jobbára az, amit a Biblia is mond, s ezt éppen a nem keresztyének hangoztatták: „a gyümölcséről ismerni meg a fát!” (Mt 7,16-20) A keresztyénséget mintha önmaga fegyverével döfték volna le, számoltak be a dialógusban résztvevők. Nyilvánvalóan a válasz az, hogy sem Hitler, sem Sztálin nem voltak keresztyének, és a szörnyűségeket végrehajtóknak semmi köze nem volt a keresztyén hithez, de ez az érv sem bizonyult eléggé meggyőzőnek. Jogosan! Mert bizony ténylegesen is voltak olyanok, akik keresztyénnek vallották magukat, mégis „üdvöt kiáltottak” a diktátornak. Közvetett módon támogatói lettek egy rossz ügynek. Voltak azonban másféle keresztyének is, akiket igazi krisztushívőknek nevezhetünk, s ők egészen eltérő módon gondolkodtak és merték kinyilvánítani hitbeli meggyőződésüket a terror ellenére a legjobb lelkiismeretük szerint. Ezeknek a bátor csoportoknak egyik legbátrabbikáról szól Fekete Károly könyve. Így és ezért érdemes e témát megismerni. Ez bizony életes valóság volt, és amint a szerző is célként tűzi ki, ennek a történelmi jelentőségű ténynek ma is vannak komoly tanulságai. Miről is van szó a könyvben?

 

Németországban már az 1920-as évek végétől súlyos helyzet alakult ki a keresztyénség körében. Most csak a protestáns egyházakról szólunk. Az un. „német keresztyének” mozgalom olyan új egyházszervezetet akart, amelynek birodalmi püspöke van és természetesen az egyház tanításából is törölni akarták a zsidókra vonatkozó bibliai tanításokat. Mi több, föl akarták használni az egyházakat a hatalom eszmei támogatására, a nemzeti érdekek megvalósítása céljából. Ezekkel szemben jött létre az un. Hitvalló Egyház, amelynek egyik vezető alakja az első világháborúban tengeralattjáró kapitányból lelkésszé lett Martin Niemöller volt. Tekintélyes egyházi vezetők és teológusok csatlakoztak a Hitvalló Egyházhoz. Különösen is jelentős volt Karl Barth jelenléte a mozgalomban. Már a Hitler hatalomra kerülését követő évben, 1934. május 31-én Barmenben, Wuppertal város egyik kerületében, egy alaposan megvitatott „hitvallási” iratot fogadtak el és tettek közzé Barmeni Teológiai Nyilatkozat néven. Ez tehát nem a világháború idején, nem a szovjetek és a szövetségesek ellen vesztett csaták láttán, hanem már a totalitárius rendszer indulásakor látott napvilágot. Természetesen a „hitvallóknak” üldöztetésben volt részük, a „német keresztyének” birodalmi egyházát pedig, a birodalmi püspökkel az élen maga Hitler is támogatta.

 

A Barmeni Teológiai Nyilatkozat lényegében egy három oldalas írás, amely hat pontban sorolja föl és indokolja, hogy a „hitvallók” mit hisznek és mit vetnek el mint hamis tanításokat. Mindegyik tétel bibliai vers vagy versek idézésével kezdődik, s az utána következő állítások erre épülnek. Mind a hat tétel hármas felosztásban indokolja, miért tartja helyesnek, ha az egyház a Szentíráshoz igazodik az igehirdetésében, a vezetők megválasztásában, az egyházi rend kérdésében, az állam és egyház viszonyában, nem pedig külső hatásoknak engedve és külső hatalmasságokat támogatva végzi szolgálatát a nemzet megújulásáért. Itt látszik a Nyilatkozat teológiatörténeti, egyháztörténeti és politikatörténeti jelentősége. Ezért négy évvel később a reformátusok már a hitvallási irataik közé sorolták, de a többi protestáns egyház is ilyetén kezelte. Egy olyan élethelyzetet tükröz, amelyben a status confessionis elkerülhetetlenné vált. Az egyház csak Jézus Krisztus tanítását fogadhatja el mérvadónak. A szerző részletesen bemutatja, hogy a választott bibliai alapvetések és a tömören megfogalmazott állítások mit takarnak, a „hitvallók” miért éppen azt állították és miért vetették el a hivatalos egyházi alkotmánymódosítást. Mindezt annak érdekében fejti ki, hogy tanulságul szolgáljon háromnegyed évszázad után is a ma élő magyar keresztyének életében. Maga a Nyilatkozat szelleme röviden úgy fogalmazható meg, amint azt a 139 barmeni résztvevő és aláíró is vallotta: Verbum Dei manet in aeternum! Isten igéje örökre megmarad!

 

A kötet végén olvasható két magyar vonatkozású írás. Az egyik a debreceni ifjabb Dr. Varga Zsigmond mártír-lelkész élettörténetét mutatja be a Gusen-i koncentrációs táborban bekövetkezett haláláig, a másik írás teljes terjedelemben közli azt a szöveget, amelyet Hitvalló Nyilatkozat címmel magyar református lelkészek fogalmaztak 1955-ben, a Rákosi-rendszer tombolása közepette, s ehhez a bátorságot a Barmeni Teológiai Nyilatkozat adta számukra. Nem csodálkozhatunk azon, hogy éppen Debrecenben a Református Teológiai Akadémián ez a Hitvalló Nyilatkozat már az 1960-as és 1970-es években vizsgatételként is szerepelt.

 

Azért érdemes elolvasni Fekete Károly könyvét, mert tényleg vannak fák, amelyek rossz gyümölcsöt teremnek, s ezeket ki kell vágni, de vannak jó gyümölcsöt termő fák is és azoknak a gyümölcse komoly szellemi-lelki táplálékot nyújthat. A sokszor idézett, keresztyéneket vádoló bibliai mondatoknak ez a tartalma. (Mt 7,16-20) Ez érvényes a múltra, jelenre és jövőre egyaránt.

 

Gaál Botond