Dr. Gaál Botond honlapja

Korreferátum, Mádl Ferenc köszöntése

2002. november 20-án

Gaál Botond

 

 

 

DAB, 2002. november 20.

 

 

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Hölgyeim és Uraim! Tudós Barátaim!

 

Hálás vagyok, hogy szólhatok és annak is szívből örülök, hogy Mádl Ferenc elnök úr éppen Debrecenben szólt a tudásalapú társadalomról. Nekünk, debrecenieknek ez a törekvés a legszebb örökségeink közé tartozik.

Méliusz Juhász Péterreformátor az 1560-as években mondotta szenvedélyes hangon: “Csináljatok iskolákat a templomokból!”

Kocsi Csergő Bálint gályarab lelkészünk pedig ezt írja népe iránti féltésből: “Ha lehetséges volna, hogy meghallgattatnám minden embertől, egy toronyba felmennék és teli torokkal azt kiáltanám: hová rohantok emberek, akik a pénzgyűjtésben szorgalmatosak vagytok, de gyermekeitek nevelését elmulasztjátok!”

Mikolai Hegedűs János pedig 1648-ban így szól: “Ihol az Úr az ő szolgái által megparancsolta a Magyar scholák építtetését, s hogy megfogyatkozott a szegénység!”

 

Valóban Debrecen élen járt a tudásalapú társadalom építésében. Áldoztak is rá és tettek is érte sokat, sokkal többet, mint gondolnánk. Létrehozták a Debreceni Kollégiumot, amely aztán 584 elemi és középfokú iskolát alapított hazánk egész területén. Ebből a Kollégiumból nőtt ki az egyetemünk is. Ma délelőtt emlékeztünk meg alapításának 90. évfordulójáról. De az is hozzá tartozik a történelmi örökségünkhöz, hogy európai mértékkel mérve a Kollégium még az egyetemünk alapítása előtt háromszor válhatott volna egyetemmé, mivel azonban a magyar függetlenségi mozgalmak és nemzeti gondolat melegágya volt minden időben, nem kaphatta meg a jogot az egyetemmé váláshoz.

 

Először Martonfalvi Tóth Györgyék, a híres puritánok korában, a 17. század második felében emelkedett föl egyetemi szintre. Mellette a híres Lisznyai Kovács Pál, Komáromi Csipkés György, Szilágyi Tönkő Márton dolgoztak, valamennyien európai hírű tudósok. Szilágyi Tönkő Márton jobbágy gyermekként került be ide, a Debreceni Kollégiumba. Jobbágyként tanulta végig az itteni éveket, jobbágyként ment külföldre tanulni, jobbágyként jött haza és jobbágyként választották meg a Kollégium professzorának az európai hírű tudóst és csak professzorsága idején szabadult föl a jobbágysorból. Az akkor legmodernebb szemléletet képviselte: ő vezette be minden tudományban a kartéziánus szemléletet.

 

Aztán Hatvani István korát kell említenünk, a 18. század második felét, amikor a Debreceni Kollégium ismét az európai élvonalba került. Tíz évvel megelőzve az európai tudósokat, Hatvani tette félre először a Wolff-i logikai-deduktív tudományeszményt és helyette a tapasztalás-kisérlet-következtetés newtoni gondolatot fogadta el. Ő tanított hazánkban először elektromosságtant, ő lett a magyar kísérleti fizika atyja.

 

Aztán a 19. század első évtizedeiben tanítottak itt kiváló professzorok: Sárvári Pál, Csécsi Nagy Imre, Budai Ézsaiás, Lugossy József, Péczely József és a világhírű Kerekes Ferenc, akit kémia professzornak hívtak a Szentpétervári Egyetemre. Nem fogadta el a hívást, hanem hazajött és ő írta magyar nyelven az első egyetemi tankönyvet differenciál és integrál számításból.

 

Debrecen titka abban van, hogy itt alapítottak egy iskolát, mégpedig “az ország iskoláját” és azt minden lehetséges módon fenntartották. Az európai tudományos élettel is szoros kapcsolatot tartottak fenn. 1848-ig kivétel nélkül valamennyi professzorunk külföldön is tanult, vagy szerzett fokozatot.

 

Van azonban ennek a debreceni titoknak egy nagyon sajátos, máig nyúló tanulsága. 1567-ben már azt olvassuk, hogy az iskolát “veteményes kertnek” mondják. Ahol elvetik a magot és kikel a fa!!! Azért kell dicsérnünk és példának állítanunk a debreceni ősöket, a jóltevő polgárokat, mert ők szellemi javakba invesztáltak és bíztak abban, hogy ez fog a legtöbbet teremni a jövő számára. Döntésük helyes volt. Úgy lett! Tulajdonképpen azt látták maguk előtt, hogy a nemzedékről-nemzedékre való szakadatlan nevelés és tudományos fáradozás évtizedekkel és évszázadokkal később meg fogja teremni a maga bő gyümölcsét. Ma már tudjuk, hogy ennél nincs bölcsebb befektetés, azaz erkölcsi szempontból nincs tisztább döntés, mert amit az ifjúság tud, az jelenti a biztosabb jövőt.

 

És még van egy még fontosabb a debreceni múlt tanulságai között. Nemcsak a “tudásalapú társadalmat” kell célul kitűzni, hanem az “erkölcsalapú, vagy tisztességalapú társadalmat” is, mert a tudás megfelelő erkölcs nélkül nem fog magasabbra vinni.

 

Most előre tekintve, ezt az örökségünket kell komolyan vennünk, vagyis folytatni a “veteményes kertek palántáinak nevelését”, TUDÁSRA ÉS TISZTESSÉGRE, és ezzel századokkal előre biztosítjuk a magyarság jövőjét, s ezzel pedig Debrecen város egyetemi tekintélyét!