top of page

Nagyerdei igehirdetés

2004. november 14.

 

Lekció: Róm 7,14-25  és 8,1-2.

 

Előima: Meghajolunk előtted Mennyei Atyánk és Szentlelkedért könyörgünk, erőddel vonj magadhoz és érintsd meg lelkünket. Gyarlók és esendők vagyunk, akik szüntelenül visszaesünk vétkes állapotunkba és nem látjuk a szabadulást e megkötözöttségünkből. Oldozz fel bennünket és nyisd föl lelkünket, szívünket, hogy befogadhassunk téged. Mindent elhagyunk Urunk, ami tőled távol tart bennünket, mindent szánunk és bánunk, mindent eldobunk magunktól, ami nem a te akaratod szerint való, de egyúttal kérünk alázatos szívvel, hogy te költözz szívünkbe és vedd birtokba életünket. Tisztítsd meg bennünket, hogy méltók legyünk üzenetedre, hogy nyitottak legyünk igédre, hogy elnyerjünk téged Szent Lélek Istenünk. Most arra kérünk, töltsd ki ránk Lelkedet, mint egykor prófétáidra és apostolaidra, szent embereidre. Szavad által a te jó Lelked járjon át bennünket, hogy életünk részévé váljon, hogy örökkön velünk legyen és vezessen minden lépteinkben. Könyörgünk, „Szentlélek Úr Isten, végy körül bennünket, készíts neved imádására, magasztalására”! Ámen.

 

Textus: Róm 8,18-25

A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis hiábavalóság alá vettetett, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából arra a szabadságra és dicsőségre, amelyben Isten gyermekei részesülnek.

 

Kedves Testvéreim! Szeretteim a Krisztus Jézusban!

 

A gyülekezeti csendes hétvége alkalmain Végh László barátom a mai tudós szavaival, tudományos látásával mélyen elgondolkoztatott sokónkat: rendben van-e a mi világunk? Jó cél felé halad-e a hajónk? Azért kell az ilyen tisztességgel gondolkodó tudósainkra hallgatnunk, mert ők legalább megmondják az igazat és nem a politikai érdek, nem a diplomáciai elhallgatás, vagy a dolgok ügyes kerülgetése vezeti őket. Pláne, ha hitben élő tudósról van szó! (A teológiai hallgatók is fölfedezték az ő egyetemi előadásait és egyszer kérdezték tőlem, ismerem-e Végh László tanár urat. Azt feleltem: igen. Ő mint természettudós ott az egyetemen igét hirdet több mint ezer hallgatónak, én pedig csak prédikálok néhány tíz hallgatónak a Hittudományi Egyetemen.)  Most nagyon köszönöm a meghívást és én is igyekszem ennek az igeértő gyülekezetnek Isten igéjét tolmácsolni.

 

Az a világ és az a társadalmi-gyülekezeti környezet, amelyben Pál apostol élt, a maihoz képest egészen másként fogta föl a természetet és másként az emberi létet. Másként válaszoltak arra a kérdésre: kicsoda az ember és hogyan éljen Istennek tetsző, vallásos életet? Vagy, hogyan értelmezze önmagát ebben a világban? Van-e a világnak egyáltalán célja? A zsidók gondolatai a törvény körül forogtak és töprengéseik minduntalan arra vonatkoztak, hogy mindennapi életükben és vallási kegyességük terén miként tudjanak eleget tenni a szerteágazó előírásoknak. Azt látták, hogy bármennyire is igyekszik az ember megtartani a törvényt, mindig marad valami hiányosság, soha nem sikerül azt maradéktalanul teljesíteni. Ha pedig ez így van, akkor újabb és újabb szabályozásokra van szükség és ebbe a végeláthatatlan folyamatba az ember szinte belezavarodik, mert végül is szándéka ellenére nem teljesítette Isten akaratát.  A görögök pedig úgy gondolkodtak, hogy ha az ember az elméjével rájön a jóra, az igazra, a helyesre, akkor azt cselekedni is fogja. A Delpho-i szentély fölé ezért írták ki: „Ismerd meg önmagadat!” Azaz, értelmeddel keresd meg, fogd föl az igazat és a jót és a szépet, s akkor már megtaláltad önmagadat, mert megközelítetted az istenek világát és azt cselekszed, amit ők is jónak, igaznak és szépnek tartanak. Ezt úgy lehet elérni, hogy fölismered a világ nagy törvényszerűségeit és abba belesimulsz. Elfogadod! Belenyugszol! Egyébként megmaradsz a rossz, a gonosz világában, azaz a természeti világban. Különválik tehát az emberben valami gondolati és természeti, valami szellemi és testi. Ezek örökös harcából áll az élet. Pál apostol mindkét fölfogást jól ismerte és használta is e gondolati kifejező eszközeiket.

 

Óh, én nyomorult ember!

 

Pál a római gyülekezetnek ír. Meg kellett magyaráznia az evangéliumot. Olyan kor volt ez, amikor az első keresztyének még csak ízlelték a Krisztusban való élet titkait. Pál tudta jól, hogy milyen ismerettel rendelkeztek az ottani emberek, illetve meddig ért a műveltsége a levele olvasóinak.  Nem tudott mást tenni, minthogy az ő képi világukban mozogva fejezte ki mondandóját. Amint hallottuk a Római levél 7. rész olvasott szakaszából, szinte két énre bontja az embert és első személyben beszélve magyaráz közvetlen tanítói hangon. Ezt így már értik a hallgatói. Az egyik én az elmém, amellyel tudom, látom, belátom, mi a jó, azaz mi a helyes a törvény szerint. Ebben gyönyörködöm is – mondja Pál, azaz helyeslem minden porcikáját. De van bennem egy másik én is, a bűnös énem – folytatja az apostol –, amely engem rabként tart fogva, sőt rabszolgaként kezel. Ezt az állapotomat pedig gyűlölöm, nem szeretem. Ez az ő magyarázata szerint a testemben lakik, valami ösztönszerű dologként. Mai nyelven szólva, zsigerérzetként eleve megvan bennem. És nekem nem adatott más, mint hogy az egyik énem küzdjön a másik ellen. Ebben a feszültségben élek egész életemben akár zsidó vagyok, akár görög. Ez fölmorzsolja az erőmet. Látszik, hogy mind testileg, mind lelkileg lefelé megyek, a pusztulás felé. Végül a halál ölel karjaiba. Ez az emberi sors. Kertész Imre Nobel-díjas írónk szerint ez a sorstalanság, mert bele kerültem valami sors-áradatba, amely visz a megsemmisülés felé. De onnan vissza akarom szerezni magamat, saját erőmmel újra meg akarom találni az énemet és ekkor irányítani tudom önmagamat. Így már rendben lesz minden – gondolta Kertész. Pál is ezt tanulta korábban, mert ezt tanították neki a zsidó és görög műveltséget nyújtó iskolában, hogy ez tulajdonképpen a végső igazság, a legmagasabb bölcsesség, amelyre az ember a saját erejéből eljuthat. De Testvéreim, ez még csak a Saul szemüvege és nem a Pálé! Ő világosan látja az ember helyzetét. Erre nincs is más megoldás, minthogy ebben a minden oldalról körülzárt élet-helyzetben, ebben a mindenfelől megkötözött állapotban, ebben a kiúttalan világban a törvény alá rekesztett ember fölkiált: „Óh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a halálnak e testéből?” És ekkor jelenti be az apostol az örömhírt, a felszabadító megoldást: Isten szabadít meg „a mi Urunk Jézus Krisztus által! Hála, hála neki!” És ekkor történik egy váltás Pál apostolnál, amikor is – úgyszólván – fölteszi a Krisztushoz megtért ember szemüvegét, és azzal lát olyan dolgokat is, amilyeneket nem lehetett látni az óember szemével. És nem csak látja az újat, hanem el is mondja, mi az. Mit lát Pál? Ez nagyon érdekel bennünket.

 

A bűn törvényszerű jelenléte

 

Ezt ő világosan megfogalmazza: „Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint, mert a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől”.  Ezzel a határozott üzenettel Pál lényegében kifejezésre juttatja, hogy igenis két törvény fedezhető föl az emberben. Először is megvan az emberben a bűn törvénye, és az ember pedig menthetetlenül végrehajtja a bűnt a bűn törvénye szerint. Nincs kivétel. A törvény azért törvény, mert nem ismer kivételt – gondolhatjuk. Olvastam egyszer két egyszerű példát erre. Ha leejtem a zsebkendőmet itt Magyarországon, vagy Afrikában vagy Amerikában, vagy a Déli Sarkon, a gravitáció törvénye szerint az mindenütt leesik a földre. A törvény nem ismer kivételt. A másik példa pedig úgy szólt, hogy ha Angliában valaki a jobboldalon próbál autójával hajtani, a rendőrök megbüntetik, mert ott az európai szokásoktól eltérően az út baloldalán kell vezetni. Ott ez a törvény. Bárkit megállítanak, mert a törvény nem ismer kivételt. A két példát magyarázó igehirdető szerint ilyen a bűn törvénye is. Az ember mindig végrehajtja a bűnt a bűn törvénye szerint. És alapvetően Pálnak igaza van, amikor arról beszél, hogy megvan bennünk a bűn törvénye. Ha a saját életünket nézzük, különösen is igazat adhatunk az apostolnak. Bizony érezzük, hogy rendre elbukunk és Isten előtt csak ítéletet, halált és kárhozatot érdemlünk. De kollektív értelemben is igaz ez. Mennyi igazságtalanság, mennyi hazudozás, félremagyarázás, mennyi lopás történik ebben a kis országunkban is, azt elmondani nem lehet. Mi természetesen arra törekszünk, hogy ez ne így legyen és szeretnénk elérni, hogy a keresztyén ember élete példa legyen, hogy a keresztyén emberre úgy tekintsenek, mint a legjobb állampolgárra. Mégis szomorúan tapasztaljuk és látjuk a lesújtó helyzetünket. A bűn törvénye tényleg megvan mibennünk is és hatását mindenhol érezzük, mintha tényleg nem lenne kivétel alóla.

 

De a helyzet még ennél is szomorúbb. Mert ugyan az ember törvény alá van rekesztve, a teremtett világ pedig a hiábavalóság alá – mondja Pál. Sőt, nyög és vajúdik és várja az Isten fiainak megjelenését. De hát nem azt olvastuk, hogy a világot Isten teremtette és „Látá Isten, hogy jó!”  És tényleg, jobban megnézve, mi rossz van ebben a világban, miért van hiábavalóság alá rekesztve ez a gyönyörű természet? Hát akkor a természettudósok mind hazudnak, akik rácsodálkoznak ennek a világnak a harmóniájára, megcsodálják annak szép rendjét? Hogy egy gyönyörű kis nefelejcs virágban ne lehetne meglátni az Isten teremtői bölcsességét? Testvéreim, ez mind rendben van, a világ úgy szép, ahogyan van, ahogyan Isten megteremtette. Mert jó az élet számára, mert jó az ember számára. Pál azonban mást akar itt kifejezni. Azt akarja mondani, hogy a teremtett világ jó, de nem önmagát magyarázza, nem önmaga szabja meg a értelmét, nem önmaga határozza meg a célját, nem a nagy világtörvények adják az értelmét, nem elégséges önmaga számára, hanem van fölötte egy gondviselő Isten, aki igazgatja annak sorsát.  Ezért nem az ember rendelkezik azzal szabadon, amint azt sokan gondolják. Amikor Isten azt mondta, hogy az ember uralkodjon rajta, akkor azt juttatta kifejezésre, hogy az ember teremtsen kultúrát, műveljen tudományt, alkosson civilizációt, de mindig a „művelje és őrízze azt” erkölcsi vigyázás feltétele alatt. Ha ezt nem tartjuk meg, baj lesz. Ez a világ tehát csak annyira jó, amennyire az élet számára jó. Az ember saját maga felől ezt a világot véglegesnek gondolja, maga birtokának tekinti, Isten gondolatai felől nézve azonban ez nem végleges formája, mert elő fog hozni új teremtést a természeti világ számára is. Ezt az újat hasonlítja Pál az ember Krisztusban való megújulásához, amely minden képzeletet felülmúl. Ezt pedig az Isten fiainak hirdetniük kell!

 

Új élet törvénye: a Krisztusban való lelki élet!

 

De Pál éppen azt a nagy örömet jelenti be a mondat második felében, hogy a bűn és halál törvényén felül van egy nálánál magasabb törvény, amely azon uralkodik. Ez pedig a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye. Egyszerű példánkban azt mondtuk, hogy ha a zsebkendőnket bárhol leejtjük, az az egyetemes tömegvonzás törvénye szerint mindenütt leesik. Ha viszont alátartom a kezemet, nem esik le, pedig nem kapcsoltam ki a gravitáció törvényét. Miért van ez így? – hangzik a nagyon egyszerű kérdésünk. Mert fellépett vele szemben egy nálánál hatalmasabb törvény, amely uralkodik rajta. Így van ez a Krisztus Jézusban való lelki élet törvényével is. Ez olyan erő az ember számára, amely minden más törvény fölött van, amely minden megkötözöttséget felold, amely minden zártságot kinyit, amely minden gúzsba kötött lelket felszabadít, amelynek hatalma van mindenek fölött. Ez akkor következik be, ha valaki ajándékként elnyeri a Krisztusban való élet lelki ajándékát, ha valaki a Krisztus Lelke szerint cselekszik. Ezt más helyen, más nézőpontból is megvilágítja az apostol, amikor azt mondja, hogy „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus! És amely életet e testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem.”(Gal 2,20) Pál tehát beszél arról is, hogy megvan bennünk a Krisztusban való élet lelki törvénye és egyúttal arról is, hogy Krisztus lakozik bennünk. Azt akarja ezekkel a súlyos kifejezésekkel nyomatékosítani, hogy az, aki Krisztusban él, illetve az, akiben a Krisztus él, annak van látása a jövőjéről, az új életet nyer, egészen másként él, annak van jövője, az tudja, merre megy, az tudja, mi a jó és hol van a helyes ösvény. Az tud uralkodni a bűnön is! Sőt, a saját életének példájából tudja, hogy a Krisztusban élő ember olyan nagy tettekre képes, amilyet ő korábban el sem tudott képzelni. Mert van belső látása, van jövőképe.

Hogy a magyar történelemből hozzunk erre szép példát, ilyen mélyen hívő ember volt II. Rákóczi Ferenc is, aki föladta minden előítéletét, azaz leszámolt minden földi megkötözöttségével, és a Lélek erejével nekivágott egy új életnek. Nem számított neki a vagyon, a hírnév, a rang, az életpálya, a dicsőség! Ebből a döntéséből, ebből a szabad lélekből egy óriási szabadságharc bontakozott ki, amely a szívek mélyén még ma sem ért véget. Ebből a lélekből táplálkozik ma is sok-sok igaz hazafi: Cum Deo pro patria et libertate! Istennel a hazáért és a szabadságért!

Hogy mit jelent ez a belső látás, azt nagyon nehéz kifejezésre juttatni. Csak hasonló eseteket tudunk említeni. Ludwig von Beethoven már teljesen siket volt, amikor írta a IX. szimfóniáját. Nem tudta lejátszani és meghallgatni a zongoráján, nem volt fizikai hallása, de hallotta belülről azt a csodaszép harmóniát, amelyet egy egész világ hall ma is és hallani fog örökre. Leonhard Euler egy idősebb kortársa volt a zeneszerzőnek, a világ akkori legnagyobb tudású matematikusa. Ő pedig teljesen vak volt már, amikor egy olyan geometriai tételt bizonyított be, amelyet évszázadokig nem tudtak bizonyítani az előtte élő matematikusok. Mert volt belső látása. Ezt ma is csodáljuk! Pál apostol ehhez hasonlítható belső világosságra gondol, amikor a Krisztusban való élet lelki törvényéről szól. De azt mondja, hogy ez még nagyobb esemény, ez még hatalmasabb erő az emberben, mert mindenkinek szól, mindenkire érvényes, mindenki elnyerheti. Te is, kedves Testvérem! Ez törvény, és ez által mindenki újat tud előhozni az életében. Sőt, ez úgy kezdődik, hogy újjá formálódik az életünk és ezt nem saját erőnkből tesszük, hanem a Lélek erejével. Ez az, amikor valaki a Lélek erejével meghallja az élet összhangját, annak szépségét és sok-sok csodáját, és amikor a Lélek erejével meglátja az élet szép rendjét. Úgy, mint a mai hitben élő tudósok! Hát erről beszél Pál és azért mondja mindent legyőző erőnek a Jézus Krisztusban való élet lelki törvényét. Ez ugyanis nem egyszeri csoda, hanem valóban törvény. Működik és hat, akkor is, ha nem tudjuk vagy nem veszünk tudomást róla. Érvényes Testvérem reád is, és mindenkire, még azokra is, akikről mi emberek nem is gondolnánk.

Testvéreim! Ezt az új élet-ajándékot kérjük el Istentől naponként, ezért az új élet-törvényért könyörögjünk Szent Lelkéhez minden helyzetünkben, ezért az újult akaratért forduljunk Urunkhoz, hogy öleljen át bennünket az ő Lelke erejével, s hogy általa és benne lássuk a jobb, igazabb és szebb jövőnket mint új valóságot a Jézus Krisztusban való lelki élet törvénye szerint. Ámen.

 

Utóima: Hálatelt szívvel borulunk le előtted Istenünk, aki Atya, Fiú és Szentlélek vagy! Köszönjük neked azt, hogy Lelked erejével megértettük, kik vagyunk és kik lehetünk. Csodáljuk atyai teremtői munkádat, áldunk a Fiúban véghezvitt megváltói tettedért és imádunk a Lelked újjáteremtő erejéért.  Kérünk Istenünk, Lelked által adj nekünk most is megújult szívet és szent akaratot, hogy ne hátrafelé nézzünk, ne az óemberünkre tekintsünk, hanem meglássuk benned az új teremtés lelki ajándékát, az új életet, az új jövendőnket. Ezért lakozz bennünk Urunk Lelkeddel és cselekedd meg mindenek fölötti erőddel, hogy mi is lakozhassunk tebenned és járhassunk a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye szerint. Most igéd által megörvendeztettél bennünket Istenünk és ezt köszönjük neked, de kérünk is, hogy hadd járhassunk ezzel az el nem múló Lélek-örömmel és hadd vihessük közel ezt az örömet minden embertársunkhoz. Áldd meg gyülekezetünket, népünket, egyházunkat. Enyhítsd a gyászolók fájdalmát, a lelkek szomorúságát, és adj a megfáradtaknak a terhek hordozásában könnyítést, a betegeknek gyógyulást, legfőbbképpen pedig adj mindnyájunknak benned való megnyugvást, belső békességet és Krisztusban való élet bátorságát. Ámen.

bottom of page