Dr. Gaál Botond honlapja

Pünkösdi igehirdetés első nap délutánra

 

Előima: Istenünk, jó Atyánk! A te szavad iránti szomjúság és belső lelki éhségünk indított bennünket arra, hogy összegyűljünk nevedben és e gyülekezeti közösségben dicsérjünk téged. Ezért most arra kérünk, te magad szólaltasd meg a lelkünk húrjait, hogy azok rezonáljanak  igédre. Sokféle érzés kavarog bennünk, sokféle ismeret járja át elménket, s emiatt „nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik”. (Zsolt 62) Erre a belső nyugalomra, harmóniára, rendre vágyunk Urunk, s kérünk, ajándékozz nekünk ehhez csendes szívet, csendes perceket, áhítatos figyelmet. Köszönjük, hogy elkészítetted számunkra ajándékodat, és ezt mi boldogan fogadjuk el, mert te kegyelmes és jó Istenünk vagy. Kérünk Urunk, Lelked világosságánál hadd értsük meg üzenetedet és hadd legyen az életünk lámpása, hitünk vezérfonala. Kegyelmedből, hallgasd meg könyörgésünket! Ámen.

 

Textus: 2 Tim 2,7-9

„Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts. Emlékezzél meg a halálból feltámadott Jézus Krisztusról, aki Dávid magvából való. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még fogságot is szenvedek, mint valami gonosztevő; de az Isten beszédét nem lehet bilincsbe verni!”

 

Kedves Testvéreim! Szeretteim a Krisztus Jézusban!

 

Ez az ige arról szól, hogyan folytatódik a pünkösdi történet. Ezen a délutánon (vagy estén) kövessük Pál apostol tanácsait, aki arra kér bennünket, hogy gondolkozzunk el azon, amit hallottunk akár a mai délelőtti igehirdetésben, akár korábban hallgattuk az igét. Ezt Pál úgy érti, hogy forgassuk magunkban a hallottakat, hogy fontoljuk meg a pünkösdi csodát, mert az Úr megajándékozhat bennünket is azzal a csodával, hogy mindent megértünk. Ez azt jelenti, hogy a Lélek ajándékaként megvilágosodik előttünk Jézus Krisztus halálból való feltámadásának értelme. Ezáltal mi is személy szerint tanúi lehetünk egy pünkösdi eseménynek, amely éppen most zajlott le a szívünkben. Tulajdonképpen erről van szó a fölolvasott igénkben, amely nem szokványosan pünkösdi igeszakasz, mégis a Pünkösdhöz kapcsolódik. Most figyeljünk először arra, hogy milyen helyzetben van Pál, majd pedig arra, hogy ebben a helyzetében milyen krisztusi lélekkel mondja: „az Istennek beszédét nem lehet bilincsbe verni!”

 

Pál a fogságból üzen

 

A szövegből egyértelműen kiderül, hogy az apostol fogságban van. Ezt a fogságot éppen az evangélium hirdetése miatt kell elszenvednie. Minden jel arra mutat, hogy Pál ekkor már Rómában van és ott is már másodszor van börtönben. Innen írja élete utolsó levelét Timótheusnak, akit Efézusban hagyott. Ebből az üzenetből hallottunk most egy részletet. Tudja, hogy egy olyan fiatalnak ír, aki folytatni fogja az általa elkezdett missziót, tovább fogja vinni az evangélium ügyét. A rövid mondatokban három fontos információ is van. (1) Az első az, hogy Pál első személyben beszél és az „én evangéliumom” kifejezést használja. Ilyen megfogalmazást csak a Római levél 2,16-ban és 16,25-ben találhatunk még. Hogy miért fogalmaz így az apostol, a tudósok is csak találgatják. Fölfigyelhetünk azonban arra, hogy mindhárom esetben, amikor az „én evangéliumom” kifejezést említi, rögtön ott van utána Jézus Krisztus neve. Ez azt jelentheti, hogy „az én evangéliumom” kifejezéssel Pál hangsúlyozni szeretne valamit, mégpedig az ő mélységes Krisztus-hitét. Ezzel kiemeli az Úrhoz való tartozását! Őt nem a fogság körülményei foglalkoztatják, nem a szökésen, nem a szabaduláson jártatja az eszét, hanem ezek helyett visszaemlékezik arra, hogy ő mindig és mindenütt a Krisztus feltámadását hirdette. Ez a központja, ez a forrása minden tanításának. Itt is arra kéri fiatal tanítványát, hogy emlékezzen meg a feltámadott Jézus Krisztusról. (2) Aztán a második dolog, amire figyelhetünk, az, hogy Pál ott ül egy római börtönben. Nem  tudjuk, milyen körülmények között, mert erről nem mond semmit. A történelmi ismeretekből tudjuk , hogy ezek a börtönök nem voltak valami barátságos helyek. Sokszor valami földalatti építmények szolgáltak börtönül, vagy kijárat nélküli üregek a köves hegyoldalban. Ma már ezt el sem tudjuk képzelni, másak a fogalmaink a börtönről. A mostani börtönökben még televíziót is nézhetnek.  Akkor nem lehetett a fogolynak kérni semmit, pláne nem lehetett tiltakozni és kérni, hogy vigyék őt egy jobban fölszerelt „büntetésvégrehajtási intézetbe”.  Ebben a sötét helyzetben is olyan szép ez a jelenet! Ez a krisztust-szerető Pál nem arra gondol, hogy az élete is veszedelemben forog, hanem Krisztus feltámadásának csodáján gondolkodik. Erről üzen kifelé azoknak, akik szabadságban élnek. Azt mondja, hogy a halálból föltámadott Krisztus Dávid magva, tehát király, de nem akármilyen. Olyan, akinek a királysága a feltámadásával a Szentlélek ereje által örök királyság. (Rm 1,3-4) Ezeket az igei gondolatait, ezeket a krisztusi indulattal megfogalmazott sorait nevezi ő a saját evangéliumának. (3) Harmadjára azt vehetjük észre az általa mondottakból, hogy őt mint valami gonosztévőt kezelik. Ugyanaz a szó van itt az eredeti görög szövegben, mint amely szóval illetik a Krisztus mellett megfeszített két gonosztevőt. Pál tehát olyan helyzetben van, mint azok, ki van téve a halál veszedelmének. Ezért egyáltalán nem túlzás, amikor vele kapcsolatban a legrosszabb kilátásokat feltételezzük. Ő is szinte felkészülni látszik arra, hogy valóban a legutolsó levelét írja, vagy a legutolsó üzenetét küldi, hiszen ezt követően beszél arról is, hogy kész „mindent elszenvedni”, még a halált is:  „ha vele együtt (azaz Krisztussal) halunk meg, akkor vele együtt fogunk élni is”.(10-11. versek) És igazából nem is tudjuk, hogy mi lett Pál apostol sorsa e börtön után.

 

Legyünk őszinték: velünk van a baj!

 

Az apostol ilyen körülmények között írja le a Szentírás egyik legsúlyosabb, de leginkább örömteli és bíztató mondatát: „De az Isten beszédét nem lehet bilincsbe verni!” Láttuk Pál helyzetét, melynek kapcsán azt gondolhatnánk, hogy ennél súlyosabb akadályokat már nem is igen lehetne az evangélium terjedésének útjába gördíteni. A leküzdhetetlen sorompók, korlátok ellenére is és a megtapasztalt gonoszságok közepette ő mégis meg van győződve, hogy az evangélium tovább fog terjedni. Akármilyen akadályokra is gondolunk, neki igaza lett. A keresztyénség iszonyatos gyorsasággal terjedt. Újabb és újabb hitvallók álltak elő Péter módjára és szóltak, és az evangélium hatása egyre nagyobb területen volt érezhető. Százak és százak álltak egy vértanú helyébe. Ebben a korban hangzott el: „Semen est sanguinem Christianorum! A keresztyének vére magvetés!” Ez ugyanaz, mint amit Pál mondott más szavakkal: „Isten beszédét nem lehet bilincsbe verni!” Milyen győzelmesen hangzó üzenet ez a mi rosszkedélyű világunk számára!

 

Testvéreim! Most Pál apostol kérését komolyan véve, mi is gondolkozzunk el azon, hogyan fogalmaznánk meg a mai helyzetünket. Milyen akadályokat tudnánk mi magunk fölsorolni, mint amelyek akadályozzák az evangélium szabad terjedését? Még emlékszünk arra az időre is, amikor nagyon is alattomosan akadályozták a hitoktatást, amikor ki volt adva a titkos parancs, hogy a vallásos embereket nem szabad előtérbe engedni, nem szabad fölvenni az egyetemek bizonyos szakjaira, nem tölthetnek be komoly társadalmi funkciót. De hát ezeket hátunk mögött hagyva: mi a mostani helyzet? Most is találunk indokokat, most is tele van panasszal az egyház, még a vezetők is megszólalnak és szóvá teszik ezeket a sorompókat, akadályokat. De mi keresztyének, mi reformátusok is gyakran mondogatjuk, legalább is a politika iránt nagyobb érzékenységet mutató embereink mondják, hogy bizony az evangélium terjedésének korunkban egyik legnagyobb akadálya a társadalmi és gazdasági gyengélkedés. Nem kapunk elég támogatást az államtól a pusztuló templomaink tatarozására. Nincs elegendő ellátmánya az iskoláinknak. Nem kapunk elegendő juttatást a szeretetintézményeink modernizálására. – De legyünk őszinték Testvéreim, az omladozó templomaink javításához és intézményeink fenntartásához lehet, hogy adhatna több segítséget a mindenkit adóztató állam, de a pusztuló gyülekezeteinkért viszont nem az állam, hanem mi magunk vagyunk a felelősek. Ha most eljönne közénk Pál apostol, korántsem a társadalmi-gazdasági problémákban keresné a bajok okát, hanem a mi lankadó hitünkben és omladozó reménységünkben. Éppen Páltól tanulhatjuk meg, hogy azért omladoznak a templomaink, mert omladozik a hitünk és reménységünk is. Ha Pál szemüvegén át nézzük a dolgainkat, szóba sem jöhet az, hogy nyomorúságainkat másra fogjuk, a bajok orvoslását mástól várjuk, hanem magunkban keressük a hibát. Miért? Mert a mi ügyünk kerülhet bajba, de Isten ügye nem! Még az egyház ügye is kerülhet bajba, de Isten ügye nem! Ezt tanulhatjuk meg Pál apostoltól, aki az élet legsötétebb zárkájából üzen nekünk: „Az Isten beszédét nem lehet bilincsbe verni!” Az evangélium köré nem lehet olyan széles falat vonni, amely megakadályozhatná annak terjedését. Ha pedig valahol Isten beszéde terjed, ott lesz gyülekezet is és ott lesz szép templomépület is, és ott lesz lelki élet, belső békesség, örömteli jövő.

 

Isten Lelke rendet teremt bennünk

 

Testvéreim! Én megtanultam azt, hogy semmiféle külső megkötözöttség nem állhat annyira útjába az evangélium terjedésének, mint saját magunk restsége, reménytelensége, lustasága, kiábrándultsága, nemtörődömsége, kicsinyhitűsége, önzése, …. Először magunkat kell tehát rendbe hoznunk. Nézzük csak meg Pált, ő a börtönben is rendben volt. Még a halálhoz közeli élethelyzetében is rendben volt a hite. Még onnan is az evangéliumot sugározta és ebből a sugárból még ma is kapunk egy kis fényt. – Nagyon érdekes, hogy amikor a Szentírásunk  valakiről szépen, finoman akar szólni, akkor azt mondja, hogy „Szentlélekkel teljes férfi”.(ApCsel 6,3) Hát ilyen Lélek által megújult emberek kellenének! Ilyenekké kellene válnunk, ha megújulást akarunk, ha ébredést várunk az egyházunkban, ha újjá akarjuk formálni a magyar népünket. Testvéreim! Az Isten Lelke helyére teszi a dolgokat. A Szentlélek rendet teremthet a mi bensőnkben is. Pálnál is ezért volt rend. – Ha őszintén belegondolunk, Isten beszéde most is szól, hangzik szerte a hazánkban, tényleg nincs bilincsbe verve. Figyeljünk ezért rá mindenek előtt! Nem kell külső okokat keresnünk, nem kell valami csodát várnunk másoktól, hanem először engedjük, hogy bennünket tegyen rendbe az ige, hogy a hitünket gyógyítsa és újítsa meg a Lélek, és akkor mi is sugározni fogjuk az evangélium mindent átölelő, mindent átható erejét. Ámen.

 

Utóima: Most értjük Istenünk, hogy mit jelent az, amikor az emberi lélek rendben van. Most érezzük, hogy akkor van rendben az életünk, ha te azt rendbe teszed. Ezért teremts bennünk engedelmes szívet, hogy Szentlélekkel teljes életet tudjunk élni és ezáltal te előtted tisztán, igazságban megállni. Köszönjük az apostol szép példáját, és hálát adunk azért, hogy mindig voltak hozzád hű szívek, akik Lelked erejével adták tovább az evangélium örömét nemzedékről nemzedékre. Most azért könyörgünk Atyánk, hogy Szentlelkeddel segíts nekünk is elkötelezett szívvel hozzád ragaszkodni, néked tetszően szeretetben élni, s szolgálatunkkal mindenkinek a hasznát keresni. Áldd meg gyülekezetünket, s formálj belőlünk testvéri közösséget, amelyben a te „igédnek kész szállása és szabad folyása” (483:6) van Lelked erejéből. A Jézus Krisztusért, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.