Dr. Gaál Botond honlapja

ELŐSZÓ

 

 

Régen várt kötetet vesz kezébe az olvasó. Sok-sok lelkész még személyesen is ismerte és hallgatta Czeglédy Sándor professzort. Legendák sokasága társult a nevéhez, egyéniségében volt valami leírhatatlanul rendkívüli. Biztos tárgyi és nyelvi tudásával, gondolkodásának mélységével és keresztyén lelkületével olyan tekintéllyé vált, akit nem egykönnyen felejtenek el azok, akik bármilyen módon találkoztak vele. A múlt században aligha volt olyan teológusa egyházunknak, aki a nemzetközi teológiai irodalomban is annyira naprakész és széles körű tájékozottsággal rendelkezett, mint ő. A professzori lét mintaképe volt, ugyanakkor professzori sorsában áldozatául is esett a zord időknek. Bár az egyetemi berkekben tisztelték, egyházi vonalon azonban mellőzötté vált, a világi szervek szemében pedig megtűrt személy lett, ezzel azonban ő nem sokat törődött. A hite „lábainak szövétneke” volt, életét pedig mindenkor a zsoltáros imádságos szavai határozták meg: „Az Úr az én kősziklám!” (Zsolt 18,3) A Debreceni Egyetem Református Hittudományi Karának egyházszónoklattan, egyházszertartástan és valláspedagógia tanszékére 1940-ben választás útján kapott professzori meghívást és kormányzói kinevezést. Előtte a Budapesti Teológiai Akadémián 1938-tól volt tanszékvezető tanár, 1984-ben történt nyugalomba vonulása után pedig Debrecenben még tanított több éven keresztül. Összesen 100 szemeszteren át volt professzora a gyakorlati teológiának. Neve összeforrt a debreceni református teológiai oktatással és a teológia tudományos művelésével. Tanítványai és pályatársai körében nemcsak tudósként vált mércévé, hanem kedves egyénisége is rokonszenvessé tette. Mi több, lenyűgöző volt természetes humora, amely nem valamiféle viccmesélést jelentett, hanem az élethelyzet hozta esemény kapcsán az egyéniségéből fakadt. Szórakozottságával kapcsolatos történetek egész garmadája keringett tanítványai körében. Kimondhatatlanul nagy ajándék az egyház számára, hogy egy ilyen igazi professzor tanította a lelkésznemzedékeket az igehirdetés szolgálatára. Méghozzá mindig üde lélekkel! E sorok írója is a tanítványa lehetett, majd pedig Isten kegyelméből kisebbik leányának, Máriának a férje.

 

Személyes hangnemre váltva, 1998-ban bekövetkezett halála után Czeglédy Sándor szellemi hagyatékát én rendeztem. A szorosabb értelemben vett családi természetű anyagán túl eső irományokat a Debreceni Kollégium intézményeként működő Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárában helyeztem el. Kutatható állapotban van. A hagyatékban nagyon sok írógéppel leírt prédikációt, illetve prédikációtöredéket találtam, ezeket összegyűjtve rendben átadtam a Levéltárnak. Úgy ítéltem meg, hogy sok-sok prédikációja még ma is hasznára válhat a lelkészeknek. Néhány igehirdetése különösen is nagy figyelmet keltett, melyekre évek múlva is emlékeztek a tanítványai. Nem is beszélve arról, hogy sokaknak a hallgatólagos tudásában mélyen rögzültek a hallott igei gondolatok, s ezek még évtizedek múltán is önkéntelenül hatnak. A lelkészek esetében mindenképpen. Most már ezek a prédikációk ténylegesen is hozzáférhetőek. A Tiszántúlon szolgáló lelkészek nagy része – úgyszólván – ezeken az igehirdetéseken nőtt föl. Pontosabban ezek szolgáltak mintául arra, miként lehet és kell egy igehirdetési szolgálatra felkészülni. Összefoglalóan: Czeglédy Sándor az igehirdetései által formálta a lelkészek prédikációs tudásanyagát, liturgiai cselekményeit, igehirdetői készségét, annak formáját, illő stílusát, s ez által közvetve alakította az egész Tiszántúl reformátusságának lelki arculatát is. Ezt a szó szoros értelmében így kell érteni, mert a legnehezebb és legbonyolultabb időkben is ő volt sokak számára a mérvadó személyiség. Ez azért lehetett így, mert ő nemcsak tudósa és tanára volt az igehirdetésnek, hanem ő maga is közkedvelt igehirdető professzor volt. Alig van olyan teológiai professzor, aki tanársága idején annyiszor szolgált volna igehirdetéssel, mint ő. Czeglédy Sándor prédikált a Kollégium ifjúsági alkalmain, meghívott igehirdetőként a gyülekezetek ünnepi eseményein, rendszeresen pedig egy nagyon kicsi gyülekezetben, a Debrecen-Nagycsere-Haláp szórványgyülekezetben hirdette az igét Karácsonykor, Húsvétkor és Pünkösdkor. Fennmaradt prédikációinak egy része töredék, másik része pedig nem eléggé kidolgozott állapotban maradt ránk. Ezek is tanulságosak, és történeti értéket képviselnek, de nem adjuk közre. Azt is figyelembe kellett vennünk, hogy ő ugyan leírta a prédikációinak többségét, sőt azokat még a szószéken is formálta, de nem számított arra, hogy később ezeket publikálják. Nekünk azonban így is kedves kincs, ezért a gépelésből adódó hiányokat pótolva, javítva tettük bele a kötetbe!

 

Több egyházi fórumon próbáltam fölhívni a figyelmet ezek értékére és kértem is segítséget a publikálásban. Mindenütt egyetértéssel fogadták, kívánták is a közkinccsé tételét, de ennél többre nem jutottam. Az évek azonban teltek-múltak. Először Pótor Áron doktoranduszom szedte sorba és jegyzékbe a prédikációkat textusok szerint, majd a teológiai hallgatóktól kértem segítséget a számítógépes szövegszerkesztéssel történő újragépelésben. Nagyon sokan vállalták és örömmel írták le a régi prédikációkat, így a prédikációk jelentős részének szövege elkészült. Amikor a kiadással kapcsolatos gondjaimat 2015 telén megemlítettem egyik kedves szeminaristájának, Vad Zsigmond debreceni esperesnek, ő azonnal készségét fejezte ki és arról biztosított, hogy a Debreceni Egyházmegye és a Nagytemplomi Egyházközség elő fogja teremteni hozzá a szükséges költségeket. Szinte azonnal intézkedett a hiányzó anyag legépeléséről és a szöveg egybeszerkesztéséről, felkérve erre Bíró Éva lelkipásztor-könyvtárost, aki készséggel vállalta e munkát, hiszen maga is még tanítványa lehetett Czeglédy Sándornak. Így állt össze a teljes anyag, amelyből a Magyar református igehirdetők sorozat számára Fekete Károly püspök kérésére több prédikációt átadtunk. Ezek az igehirdetések mindkét kötetben szerepelnek. Fekete Károly püspök, aki úgyszintén tanítványa volt, később pedig tanszéki utóda lett Czeglédy Sándornak, látva a több éves munka eredményét, maga is jelentős hozzájárulását ajánlotta föl a Tiszántúli Egyházkerület részéről. – A prédikációk szövegét olvasószerkesztőként magam hagytam jóvá. Bíró Éva lelkipásztor rendkívül gondos munkájával alkotóan írta le az értékes anyagot. Mivel Czeglédy professzor prédikációit Pótor Áron doktorandusz lelkipásztor szinte teljes számban fölkutatta és jegyzékbe foglalta, s ez igen nagy mennyiség lett, ezért úgy láttuk jónak, hogy az egyetemi időszakban már nyomtatásban megjelent prédikációinak egy részét nem tesszük bele a vaskos kötetnyi gyűjteményes kiadványba, a levéltári anyaghoz mellékelt regiszterben azonban ezeket is feltüntettük.

 

Milyen formában maradtak fönn ezek a prédikációk? Akik megnézik az eredeti példányokat, azt tapasztalják, hogy ugyanaz a prédikáció apró változtatásokkal több példányban is megtalálható a gyűjteményben. A legtöbb kézirat tetején ott található két betű: JJ, amely lényegében egy rövid imádság Johann Sebastian Bach nyomán. Ő ugyanis műveinek komponálása előtt odaírta az üres kottalap tetejére a JJ betűket, ami azt teszi: Jesu Juva!  Jézus jöjj! Jézus segíts! Ezt Czeglédy Sándor is így tette. Ugyanakkor azt is látjuk a kéziratokon, hogy községek, városok, gyülekezetek nevei is föl vannak sorolva, ahol azt a prédikációt elmondta. Ebből látszik, hogy igeszolgálatainak száma többszöröse a fennmaradt igehirdetései számának. Egyazon igehirdetést tehát többször is elmondott. Amikor már meglévő prédikációval készült valahová, azt úgy tette, hogy az egészet újból legépelte, nyilvánvalóan kis igazításokkal. Aztán sok esetben nem gépelte újból a szöveget, csak följegyezte rá, hogy hol mondta el. Ezeket mi elhagytuk, vagy néhány esetben egy helyet megjelöltünk, de azt a legtöbb esetben úgy kell érteni, hogy még néhány helység odaírható lett volna. – Talán érdekes kérdésként teheti föl valaki, hogy ilyen sok időt szánt az újbóli legépelésre? Könnyű a válasz, mert ő nagyon élvezte a gépelést, tíz ujjal és gyorsan. Az írógépe nagyon kedves munkaeszköze volt, igen nagy gonddal szerelgette, javítgatta, mindig tipp-topp állapotban tette vissza a védőtokba.

 

Ami a tartalmi dolgokat illeti, a prédikációgyűjtemény szerves részét képezi egy hatalmas életműnek. Ha valaki elolvassa az egészet, láthatja annak történeti értékét, lelki-szellemi hasznát, tiszta keresztyén indulatú életformáló erejét egy nép, nemzet, társadalom számára. A lelkészi pályára készülő ifjaknak komoly tanulságul szolgálhat, ugyanis a kötet olvasása kapcsán válik nyilvánvalóvá, hogy milyen nagy tudás, komoly felkészültség, megfontolt bölcsesség és hitbeli felelősség szükséges egy adott korban az igehirdetésekhez. Ezt mind meg lehet tanulni Czeglédy Sándortól. S ha ezzel az indulattal figyeljük az igehirdetéseit, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy alapjában véve két esetben szabad a lelkész prédikációját kritika alá venni. Ha félreértette az adott bibliai textust, illetve ha nem értette meg, vagy nem emelte ki a textus lényegét. Minden más tényező másodrendű kérdés a kritika szempontjából. Ez komoly tanulság, vagy inkább intő figyelmeztetés lehet az ige hallgatója számára.

 

További tanulságként egy nagyon hétköznapi, de mégis nehéznek tűnő kérdés vetődik föl. A református lelkipásztoroknak igen gyakran kell igehirdetésekkel szolgálni. Fárasztó szellemi-lelki munka, mely mégis hivatássá erősödött a lelkipásztor életében. Ami a szüntelen igeszolgálatra való készülést illeti, egyazon gyülekezeti közösségben szolgálva – a kifáradás jeleként – gyakran felmerül az „elapadás vagy megüresedés” természetes ténye. Ezért azt lehet tanácsolni a lelkipásztoroknak, hogy hetente olvassanak el egy-egy értékes, gondosan kidolgozott prédikációt. Ez rendkívüli segítséget jelenthet a lelkipásztori igehirdetői szolgálatban. Az e kötetbe foglalt igehirdetések erre a „támaszra” nagyon alkalmasak lehetnek, a lelkipásztorok ilyen szándékkal is kezükbe vehetik e kötetet. De még további tanulságokat is említünk.

 

E kötet igehirdetéseinek van felosztása, követhető logikája. Ez azért lehet tanulság, vagy követendő példa a lelkipásztorok számára, mert tudniuk kell, hogy az egyházi beszédre figyelő hívek őszinte lélekkel és vágyakozással igyekeznek hallgatni a prédikációt, és figyelnek is, amíg tudják követni a beszéd fonalát. A természetes ész maga is rendezi a hallott dolgokat, de amikor rendezetlen és következetlen módon ömlesztve érkezik az értelemhez az üzenet, akkor egy idő után a figyelem ellankad, az elme elveszti a fonalat, leáll a rendezői erőfeszítés és az értelem kikapcsol. Ilyen az emberi szellem! Mármost ezt azért jó tudni, mert az értelem csak akkor tud magával vinni valamit egy beszédből, ha az elrendezhető vagy elrendezett formában érkezik feléje. Ezért mindenképpen segíteni kell az igehallgató embert abban az igyekezetében vagy vágyakozásában, hogy a hirdetett ige üzenetéből minél többet megértsen és engedelmesen elfogadjon a hite által. Ez az értelme annak, hogy a prédikációnak is legyen logikai rendje, vagy felosztása. Röviden ezt úgy lehet tanácsként megfogalmazni, hogy a prédikáció mindig legyen értelmes beszéd a hívő ember befogadó engedelmessége számára. A logikus felépítés nélküli, szóvirágokkal és közhelyekkel teletűzdelt prédikációnak igen csekély a hatékonysága. – Ugyanakkor Czeglédy Sándor eme prédikációgyűjteményében van olyan prédikáció is, főként az 1930-as évekből, amelynek nincs határozottan jelzett felosztása, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne logikája. A tanári módszer jellegének változása követhető itt nyomon. Szándékosan hagytuk benne példaként.

 

Némely igehirdetés egészen hosszú. Ez elgondolkoztatja az olvasót. Különösen is akkor, amikor a prédikáció hosszúsága tekintetében mindig törekszünk egy 15 és 25 perc közé eső időtartamra. Kérdésként merülhet föl, hogy Czeglédy Sándor néha miért készített ennél jóval hosszabb prédikációkat is? Nyitva hagyjuk a kérdést, mert akik hallottuk őt prédikálni, azt tapasztaltuk, hogy ő soha nem volt hosszú. Olyan képességekkel rendelkezett, hogy a szószéken összefogottan prédikált. Az biztos, hogy a hosszúnak tűnő prédikációit ő soha nem úgy mondta el, ahogy azt itt leírva találjuk. Magam azt tartom valószínűnek, hogy amikor az igével foglalkozott, igyekezett leírni a kapott üzenet teljes tartalmát, s azt különböző helyeken különböző „méretben” és módon vitte föl a szószékre. Mi is élhetünk ezzel a módszerrel. Czeglédy Sándor egyik kéziratának a végére oda is írta magának, hogy „rövidebben”! Érdemes a derű kedvéért azt is megjegyezni, hogy neki mindig volt „külső” kontrollja is, mert a felesége legtöbb esetben elkísérte az istentiszteletekre, s ilyenkor utólag tartalmi és formai szempontból is értékelést kapott. Legtöbbször örömére!

 

Az igehirdetések szövegében – a textus szövegéhez képest – gyakran találunk más bibliai helyekre történő hivatkozást, vagy idézetet. Ilyenkor sok-sok helyen ott találjuk az igehelyek bibliai jelzetét. Ez jobbára Bíró Éva igyekezetének köszönhető. Ő pedig a tanulság kedvéért fáradozott ezen, mert Czeglédy Sándor az igemagyarázatát a teljes Írás összefüggésében készítette, miként Kálvin is tette. Egy-egy igehirdetés ily módon valósággal bibliai teológiai szempontból is értékes, mert ilyenkor értjük meg azokat az összefüggéseket, amelyek eddig számunkra nem teljesen voltak világosak. Ez nemcsak a lelkészeknek, hanem a bibliaolvasó református híveknek is különösen tanulságos lehet az ószövetségi és újszövetségi kijelentés kölcsönös összefüggése szempontjából. A kötetbe beletettünk három bibliatanulmányt is, melyeket az igehirdetések között találtunk. Ezeket az akkor szokásos évenkénti országos szaktanfolyamon adhatta elő.

 

Érdemes külön fölfigyelni arra is, hogy általában az igehirdetéseknek van egy bevezetése, vagy fölvezető szakasza. Ilyenkor összefoglaló és egyben indító képet kapunk a fölolvasott bibliai versek lényegéről, időbeli elhelyezéséről, általában az eseménytörténet vagy szokások, gondolatok környezeti hovatartozásáról. Tehát egy korabeli történeti helyzetképről van szó, amely máris megérttette velünk, hogy ott és akkor milyen körülmények között hangzott el az olvasott ige. Ezt magától értetődő dolognak tartjuk, de itt különösen is azt tapasztaljuk, hogy néhány mondat révén az egyes bibliai leírásoknak, eseményeknek, mondásoknak szinte egészen más az értelme, mint korábban hittük, vagy gondoltuk. Ezért tanulságként: az igehirdetésre készülésnek elengedhetetlen része a minél alaposabb bibliaismeret, sok esetben a héber és a görög nyelv használata, az eredeti szituáció föltárása, jobb megértése végett. Aztán olyan esetekkel is találkozunk, amikor mi egészen bonyolult dolgokra gondoltunk az olvasott ige kapcsán, holott az nagyon egyszerű. Ezek mind a javunkat szolgálják!

 

Külön fölhívjuk az Olvasó figyelmét és egyben megértését kérjük, hogy e kötet prédikációiban a régi bibliai nyelvezettel találkozik. Az új fordítású Bibliánk 1975-re készült el, majd jött annak a revideálási korszaka, így Czeglédy Sándor igehirdetői korszakában még nem vált általánossá a használata. Ezért bár a bibliai földrajzi és személyneveket az igehirdetések szövegében a gördülékenyebb olvasás érdekében az új fordítás nyomán mára meghonosodott és megszokott formában hozzuk, a textusokat azonban az 1908-ban revideált, ún. régi fordítású Biblia alapján idézzük. Ugyancsak meghagytuk az igehirdetések szövegében a régi fordítás alapján idézett bibliai verseket is. Kéziratból dolgozva, a vonatkozó névmásokat sem cseréltük a mai nyelvhelyességnek megfelelőn, viszont a mondatközi vesszőket oda is kitettük, ahová a szerző is kitette volna. Általában igyekeztünk mindent az eredeti állapotában meghagyni. Ennek az lehet a haszna, hogy a régies szöveg olvasásakor legalább „társalkodunk” hitvalló eleinkkel, és egyúttal megfigyeljük, átérezzük a régebbi magyar nyelvünk kifejező erejét is.

 

Végül szeretnénk kiemelten hangsúlyozni, hogy ha valaki végigolvassa ezt a prédikációgyűjteményt, s így alapjában véve – a textusok bibliai sorrendje miatt is – követi a Szentírás kijelentését a maga gyarapodó hitbeli kibontakozásában, az mindenképpen kap egy egészen jó bepillantást a keresztyén gondolkodás lényegébe. Láthatja, hogy az ősatyáknak tett isteni ígéretek miként teljesednek be a Jézus Krisztusban kapott tökéletes kijelentésben, azaz a törvény betöltése útján hogyan jutunk el az evangéliumhoz, s így a „testi Izrael” története miként folytatódik a „lelki Izrael”, az egyház életében.

 

Illesse őszinte köszönet Fekete Károly püspök urat és Vad Zsigmond esperes urat e kötet kiadásáért, ajánlásukért, Bíró Éva lelkipásztort a nagy mennyiségű szöveg alkotó leírásáért és gondozásáért! Köszönjük a teológiai hallgatók jószívű gépelési segítő munkáját, nevüket a kötet végén hálánk jeléül felsoroltuk. Czeglédy Sándor családjának köszönetét is tolmácsolva, az Olvasónak áldást és békességet kívánok Pál apostol szavaival: „Hittem, azért szóltam, hiszünk mi is, és azért szólunk!” (2Kor 4,13)

 

Debrecen, 2017-ben, Újévkor

 

Prof. Dr. Gaál Botond

a Magyar Tudományos Akadémia doktora