Dr. Gaál Botond honlapja
A természetu világ és az emberi értelem nyitott rendje
Van-e jövője a természettudományok és a keresztyén teológia együttműködésének?
Gaál Botond
Az univerzum törvényeinek „teleologikus” jellege
Még jól emlékszünk rá, hogy Teller Ede, a világhírű atomfizikus, a Debreceni Akadémiai Bizottság tudósai előtt 1996-ban tartott előadásában ezt mondta: „Értsük meg, a modern tudomány azt jelenti, hogy a világ nyílt!”[1] Ugyanezt hangsúlyozta Lovas István akadémikus is, amikor a közönséges és determinisztikus káosz közötti különbséget magyarázva ezt mondta: „A közeli jövőt meg tudjuk jósolni, csak a távolit nem!”[2] Mindkét idézet tulajdonképpen egy fölhívás arra, hogy tovább gondoljuk a dolgot és ne elégedjünk meg azzal, hogy az emberi értelem által valamilyen formában megragadott törvények „hogyan” írják le a tapasztalható, érzékelhető világot. Azaz, nem szabad a természetet úgy tekinteni, mint amelynek a fölfogása csupán az értelmi határokon belüli zárt ismeret, hanem úgy, mint amely igenis rendelkezik egyfajta önmagán túlra mutató nyitottsággal. Ez az a probléma, amelyet Einstein a híres „miért” kérdésével érzékeltetett. Azt látta ugyanis, hogy a természet történései sohasem teljesen véletlenszerűek, és sohasem tisztán szükségszerűek. Nem lehet ugyanis azt mondani, hogy azok csak úgy a vak véletlen szerint mennek végbe, de azt sem, hogy az ész által fölismert szigorú szabályoknak szükségképpen kötelesek „engedelmeskedni”. Az előbbivel kapcsolatban jegyezte meg a nagy tudós, hogy „Isten nem kockajátékos!”[3] Az utóbbira nézve pedig úgy vélekedett, hogy a tudóst a „világegyetem titokzatos érthetőségének fölfoghatatlansága, az iránta érzett csodálat és tisztelet sarkallja”.[4] Eljutott addig a gondolatig, hogy a természet „legnagyobb mélységeiben elérhetetlen az ember számára”.[5] Ezt egy másik híres mondásával így fejezte ki: „Isten nem játszik nyílt lapokkal!”[6] Már őt megelőzően Max Planck is utalt arra, hogy a természeti törvények a „működésükhöz” az erőt valamilyen külső hatalomtól nyerték.[7] Einstein pedig többször úgy nyilatkozott, hogy a természet legmélyebb titkait lenyűgözőnek találja.[8] Ezért gondolkozott el a miért kérdésen oly gyakran. Miért olyan ez a világ amilyen és miért nem más? Nyilvánvalóan tudjuk, hogy erre a miért kérdésre sem Einstein, sem pedig más tudós nem adhatta meg a feleletet, de a jövőben sem kaphatunk erre a kérdésre kielégítően végérvényes választ. A válasz pontosan akkor lesz kielégítő, ha az nem akar végérvényes lenni. Ez a dolog természetéből következik, amit maga Einstein is és Planck is[9], és mások is jól tudtak. Ők inkább a szemléletet akarták ezzel formálni és olyan irányba terelni, amelytől vártak valami újat, valami közelebbit a még föl nem tárt területek titkaira. Éppen ezzel magyarázható az is, hogy sok nagy tudós gondolata, mint például Cantoré a matematikában, Plancké, Einsteiné, Heisenbergé, Carl F. von Weizsäckeré a fizikában, gyakran fordult olyan irányba, amikor már tapasztalataik alapján gondolataik Isten létének logikai szükségszerűségét tételezték. Ha teológiailag nézzük a dolgot, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a szemlélet, vagy következtetés mint az úgynevezett általános kijelentés felől értelmezett „theologia naturalis”[10] ugyan lehetséges, sőt ez a hitnek is lehet egy fajtája, vagy szintje, de igazi istenismeretet ebből nyerni nem lehetséges, és erre a „tételre” keresztyén értelemben vett teológiát sem lehet fölépíteni. A keresztyén teológia tárgya Isten és az ő kijelentése.[11] A természettudományok tárgya a mindenség mint teljes egész, s ezt a keresztyénség Isten teremtett világának tartja. Az egzakt tudományok és a keresztyén teológia gondolkodásmódja annyiban egyezik, hogy mindkettő kutatja a saját tárgyának megfelelő, a saját tárgyára vonatkozó ismeret végső alapját. Mindkettő jogosnak tartja a miért kérdés fölvetését, de egyik sem gondolja, hogy ezt a végső alapot a maga tökéletességében megragadja. A helyes gondolkodásnak azonban ily módon mindkettő irányt szabhat. De itt ismét kérdezni kell: miként lehetne jellemezni ezt a helyes szemléletet eredményező gondolkodást?
Modern korunkban éppen a természettudományos gondolkodás használta ismét a filozófia réges régi kifejezését, és a természetben fölfedezett törvényeket jellemezte úgy, hogy azok „teleologikus” jellegűek. Egy valamilyen rajtuk kívül lévő, önmagukon túlra mutató és eredetük értelmét jelentő alapra, illetve célra utalnak. Ilyen értelemben lehet „teleologikusnak” nevezni az egységes térelmélet keresésének szándékát is, hiszen a rend végső alapját próbálják ennek révén megközelíteni. De az antropikus kozmológiai elvet[12] is csak ilyen szellemben szabad értelmezni, azaz mint egy olyan tudományos erőfeszítést, amely a természet rendjének legmélyebben fekvő okát és alapját próbálja föltárni. Ebben az esetben az élet, még közelebbről a világot felfogó értelem és az univerzum kialakulásának összefüggéséből próbálnak a miért kérdésre feleletet kapni, remélve, hogy eddig ismeretlen tények kerülnek napvilágra. A Big Bang modellben már komoly válasz is megfogalmazódik a természettudomány részéről, hogy tudniillik a világnak van időbeli kezdete és annak létrejötte finoman hangolt kapcsolatban van az ember létezésével. A keresztyén teológiának kezdettől fogva megvolt ez a szemlélete, amely a zsidó vallási hagyományt is magában őrizve fejtette ki krisztológiai tanítását: „Ő [Krisztus] előbb volt mindennél és minden őbenne áll fenn.”(Kol 1,17) Pál apostol ebbe a „mindenbe” beleértette a teljes világot. Megfigyelhető, hogy mind a természettudományok, mind pedig a keresztyén teológia egymással kölcsönösen egybecsengő „teleologikus” gondolkodásmódot ajánl a tudományos fejlődés mint cél elérése érdekében. Ez a cél, ez a telos azonban korántsem eredményezhet valamiféle „istenbizonyítékokat”, csupán a helyes szemléletet próbálja segíteni.
A világ egységes szemlélete
A keresztyén gondolkodás a világ valóságát és annak rendjét részben a zsidó-keresztyén monoteizmusból, részben pedig Krisztus testetöltése szemszögéből tudja értelmezni, ugyanis a teremtés valósága éppen az inkarnáció ténye által erősíttetik meg, s így a keresztyén ember számára a világ alapját, magyarázatát – úgyszólván – csak azon „kívül” lehet keresni. Másképpen szólva, a világ létének értelme nem önmagában rejlik, mégis az azt fölfogó emberi értelem az immanens világ része. A kérdés az, milyen szabályok szerint történik ez az értelmi munka. – A görögöknek igaza volt, amikor a világot „külső” tárgyilagossággal, az ész segítségével szinte annak „fölébe emelkedve” vizsgálták, ott azonban elhibázták a dolgot, hogy az ember szellemi tevékenységét, a világról alkotott gondolatát isteni jellegűnek hitték. De az sem lehetséges, hogy az ember mindenestől beleolvadjon a természetbe, ahogyan ezt a keleti vallások tudatvilága képzelte, vagy az sem vezet megoldáshoz, ha az istenséget oldjuk föl a természetben, amint ezt a sztoikusok és általában a panteisták tették. Nem járható út az apriorisztikus szemlélet semmilyen formája sem. Ezekkel szemben a keresztyénség kezdettől mindmáig azt hangsúlyozta, hogy a mindenség a maga rendjét – mint az egységes szemlélet alapját – a Teremtőjétől kapta, s ennek a teremtett rendnek az emberi értelem egy megkülönböztethető, de attól el nem választható része, amely ezt a rendet kutatja, fölfogja, leírja és értelmezi. A felvilágosodás racionalista korszaka ezt nem így látta, ezért szakadék keletkezett a tudományos gondolkodás és a természet világa között, s ebből a nehéz helyzetből csak a 20. század természettudományos szemlélete mutatott kiutat. A továbbgondolás szempontjából számunkra most ennek az értelmi munkának, illetve tudományos gondolkodásnak a törvényszerűségei lehetnek relevánsak.
A világnak ez az egységes fölfogása, amely a keresztyén gondolkodásban eredetileg is benne volt, minden bizonnyal változásokat fog eredményezni szinte valamennyi tudományterületen. Hogy mennyi erőfeszítést igényel még ennek az érvényesítése az egyes területeken, azt még nem látjuk. Fejlődést hozhat, ha helyesen fogják föl. Csupán néhány példát említünk meg. – Mindenek előtt gondoljunk itt a Georg Cantor által fölvetett, még mindig meglévő problémára, mely szerint a matematikai gondolkodás olyan, hogy az mindig a véges és az Abszolutum között működik, de úgy, hogy mindig az Abszolútum valóságát föltételezi. Kurt Gödel, a híres logikus, is az axiómarendszerekre vonatkozó eldönthetetlenségi tételével lényegében azt fogalmazta meg a gondolkodás törvényszerűségéről, hogy az nyitott fölfelé egy magasabb szintű igazság irányába. Ami pedig a fizikában az ész által következetes gondolkodás révén fölfedezett és a matematika segítségével megragadott természeti törvényeket illeti, azok sohasem írják le tökéletesen a valóságos eseményt, illetve az esemény valóságát. Ezt Einstein híres megállapítása így fejezi ki: „Amennyiben a matematikai összefüggések a valóságra vonatkoznak, nem nyújtanak bizonyosságot, ha pedig azokat bizonyosságnak fogadjuk el, nem a valóságra vonatkoznak.”[13] Tehát soha nem vagyunk egyfajta „végső rend”, vagy „abszolút igazság” birtokában, hanem csupán a valósághoz vezető út egyik állomásán. Hogy előbbre jussunk, a matematikusok ma éppen azt keresik, hogyan alkossanak meg egy újfajta matematikát, amely már az időt is úgy tudja kezelni, hogy még pontosabban, illetve a valósághoz még jobban közelítve ismerhessük meg a természetet. Ha az „euklideszi idő” helyett a valóságos időt is bele tudnánk ágyazni a matematika nyelvén megfogalmazott törvényekbe, akkor tulajdonképpen a történelmet ágyaznánk bele ezekbe a törvényi formulákba. 1988-ban John D. Barrow így foglalta össze a matematikának ezt az önmagán túlra mutató nyitottságát: „Ha valamilyen mély értelemben az univerzum matematikai jelleggel bír, akkor Gödel és Turing által bemutatott titokzatos eldönthetetlenségi problémák inkább a világmindenség szerkezetének részei, mint csupán értelmünk termékei. Ezek azt mutatják, hogy még egy matematikai univerzum is több, mint az axiómák, több mint a számolás, több mint a logika – és több annál, mint amit a matematikusok megtudhatnak.”[14] Amikor Sain Márton matematika-történész ezeket a belső gondolati problémákat összegzi, ilyen sejtést fogalmaz meg: „… ez az állítás már kilép a matematika világából, és összekapcsolja a matematikát egy matematikán kívüli valósággal.”[15] Ugyanezt jelzi az is, hogy a termodinamika II. főtétele szerint a rendezetlenségnek nőnie kell, mégis azt tapasztaljuk, hogy makroszkópikus méretekben éppen a rendezettség nő. Az entrópia növekedése ugyanis csak zárt rendszerekre vonatkozik, a világ hatalmas tartományai azonbna, így bolygónk is, nyílt rendszert képeznek. Márpedig ha a természet ilyen, s ennek része az ember is, a maga teremtményi mivoltú értelmével, nem tehet mást, minthogy követi ezt a törvényt. Kant erkölcsi kategórikus imperatívusza mintájára ezt a belső intellektuális kényszert R. B. Lindsay találóan „termodinamikai imperativusznak” nevezte. Az ember tehát nem tehet mást, minthogy a zárt rendszerek rendezetlenségének növekedése ellenében föltárja a nyitott rendszerek rendezettségének magasabb szintű törvényeit és ezt úgy alkalmazza a tudomány és technika viszonylatában, hogy az mindenképpen a rendezettséget segítse elő. Erre lehet következtetni Ilya Prigogine Nobel-díjas fizikusnak a nem-egyensúlyi fizikában végzett kutatásaiból. – A biológia is valószínűleg sok problémát megoldhat majd egy olyan új szemlélettel, mely azt tükrözi, hogy az ember mint élő szervezet a maga teljességében a természetnek szerves része. Nyílt rendszer lévén, az élő szervezetet mint funkcionálisan egészet úgy kell beágyazni az őt körülvevő világba, hogy azt gondolatilag ne „különálló” részként kezeljék. Az ember és környezete egymást meghatározó tényezőként összetartoznak. Hogy kivé lesz/válik egy ember, azt a környezete sok részben meghatározza. De fordítva is igaz ez. Hogy milyen lesz, vagy mivé válik a környezet, az ember valósággal megszabhatja a technikai tevékenysége által. Az ember tehát nemcsak egyedi organizmus a világban, hanem organikusan lényegi része a világnak, nemcsak testileg, hanem szellemileg is. Ennek nyilvánvalóan szemléletet változtató hatása lesz az orvostudományban is, így számos orvosi problémára választ, megoldást lehet remélni. Az emberi test ugyanis ugyanannak a nyitott struktúrájú világnak a része, és maga is ilyen természetű törvényeknek engedelmeskedik. Nem is beszélve arról, hogy a fölfogó értelem is, a maga nyitott természetével, kizárólagosan az ember sajátja. – De más területről is említhetünk példákat. Várhatóan hatással lesz ez a szemlélet a történettudomány fejlődésére is. A felvilágosodás élesen különválasztotta a természetet és az ember szellemi tevékenységét, ezáltal az emberiség mint valami „más”, mint valami „idegen test” tevékenykedett a történelemben. Az embernek megvoltak a maga szükségszerű észigazságai, és ugyanakkor a történelemnek mint a természet részének az „esetleges történeti igazságai”. Lessing fogalmazta ezt meg világosan mint kora gondolkodóinak legnagyobb problémáját: „Az esetleges történeti igazságok sohasem szolgálhatnak a szükségszerű észigazságok bizonyítékaiul.”[16] Nem lehetett tehát sem a történelmet, sem pedig a keresztyénséget mint történeti vallást úgy kezelni, hogy abba az emberi értelem szerves részként illeszkedjék bele. A felvilágosodás korának felfogása szerint az ész igazságai elkülönültek a történelem, a társadalom, a hitélet folyásától. Amikor erre Lessing rádöbbent, így kiáltott föl: „Ez, ez az a csúnya, széles árok, amelyen hiába próbálok átjutni. Ha valaki át tudna segíteni rajta, azt az Istenre kérem, jöjjön és segítsen rajtam.”[17] A 18. századnak ez a gondolkodója azzal még nem számolhatott, hogy nemcsak a történeti események mutatnak nyitott szerkezetet, hanem maga az ész által megalkotott tudományos igazságok is. A keresztyén gondolkodás szerint egyik sem abszolút, amint azt a felvilágosodás embere gondolta az észről, hanem mindkettőnek van egy végső, közös alapja a Teremtő Istenben. A „csúnya, széles árkot” tehát nem a természet, hanem az ész hozta létre mesterségesen és fölöslegesen. – Ha viszont az embert valóban a természet rendjébe helyezzük bele, mint annak szerves részét, akkor ez tovább visz bennünket azon az úton, melyen észre kell vennünk, hogy a társadalomtudományok egyes területei, mint például a jogtudomány, vagy az etika[18] éppen úgy beépülnek a nyitott természetű mindenségbe, mint az ember a maga nyitott rendszerű fizikai, biológiai, szellemi adottságaival. Ugyanígy nem maradhat ki ebből a szemléleti fejlődésből a keresztyén teológia sem. Ha meg akarja őrizni eredeti nyitottságát, akkor nem követheti ő sem a „szükségszerűség” és „véletlenszerűség” kategóriáiban való gondolkodást. A teológiai tudományművelésnek is figyelnie kell arra, nem került-e bele valamilyen zárt gondolati rendszerbe, amikor is „felülről” írják elő számára, hogy miképpen kell gondolkodnia és milyen határok között. De a véletlenszerűség sem megoldás számára, amikor – úgymond – a lélek belső szabadságára hivatkozva, fegyelmezett tudományművelés nélkül akar teológia lenni. Az előbbi elzárja saját magát a fejlődés lehetőségétől, az utóbbi pedig széteséshez vezet.
Bizonyosan a tudományfilozófia számára is pozitív töltetű hatásokat fog eredményezni a nyitottság gondolatának megfontolása. A világ egységes szemlélete ugyanis ebből a nézőpontból többet jelent, mint amit az utóbbi időben Thomas S. Kuhn amerikai filozófus, tudománytörténész vetett föl, illetve gondolt végig „a tudományos forradalmak szerkezetéről”.[19] Szerinte az egzakt tudományok története végül is egy olyan diszkrét tudományos forradalom-sorozat, amelyben mindig új paradigmák váltják föl az előzőt. Kuhn csak a paradigmaváltások „hogyan”-járól szól, azok „miértjét” nem vizsgálja tüzetesen, ezért nem tudjuk meg miért értékeljük másként azt, amit korábban nem annak tartottunk. Polányi Mihály erre a „miértre” meggyőzőbb feleletet adott a személyes tudás és a valóság viszonyának tisztázásakor,[20] amikor is rámutatott arra, hogy az ember értelmi tevékenységének mindig van egy tökéletesebb igazság felé mutató dimenziója, amely egyrészt „fölfelé” nyitottságot biztosít és eredményez, másrészt pedig „lefelé”, vagy „visszafelé” az alacsonyabb szintek irányába szabályozó elvként hat az értelem számára. Ezt jól szemlélteti a newtoni fizika és az einsteini relativitáselmélet egymáshoz való viszonya. Tudományos szempontból tehát az jelent magasabb szintű ismeretet, ami új olyan értelemben, hogy azt korábban gondolatilag lehetetlennek tartottuk.[21] Az emberi értelem tehát az ismereteknek váratlanul új formáival, szerkezeteivel lephet meg bennünket. Így a Kuhn-féle tudományos forradalmak „fejlődés-elméletéből” nem szabad kimaradnia annak a ténynek, hogy az azokat létrehozó emberi értelem is nyitott, illetve azok is egy nyitott struktúrájú emberi értelem művei. De a természeti törvények is ilyenek, s ezért van az, hogy a mindenség rendje és az emberi értelem törvényszerűségei egybecsengenek.
Az egzakt tudományok és a keresztyén teológia kétezer éves közös történelmi fejlődése valamennyi tudomány számára megfontolandó tanulságokkal szolgálhat. Maga az univerzum minden egyes részében olyan természetű, hogy annak van egy immanens, de nyitott struktúrájú rendje, s mivel az emberi értelem is ilyen, engedni kell, hogy az értelem ehhez a rendhez igazodjék. A keresztyén gondolkodás, amióta létezik, ezt a szemléletet képviselte, ezért bizonyos vagyok abban, hogy a természettudományok és a keresztyén teológia együttműködése további gyümölcsöket fog teremni.
[1] Gaál Botond: Teller Ede Debrecenben, Debreceni Szemle, 1997/3-4. 540.
[2] Lovas István: Rend és káosz. Debreceni Szemle, II. évf. 1994/1. 40.
[3] Idegen nyelvű fordításban a „God does not play dice” angol fordítást szokták használni. Eredeti német nyelven így hangzott Einsteintől: „Der Alte würfelt nicht!”, aminek angol nyelven ez felelne meg jobban: „The Old Guy does not throw dice!” – Michael Welker: Springing Cultural Traps. Theology Today, Vol. 58., No. 2, July 2001. 168.
[4] Einstein: Out of my Later Years, New York, 1950. 30. és 60.
[5] Einstein: Ideas and Opinions, Crown Publishing, New York, 1954. 49.
[6] Thomas F. Torrance: Einstein and God. In: Reflections. Princeton, NJ: Center of Theological Inquiry, Public Lecture Series of 1997. Vol. 1. 1998. 14-16.
[7] V.ö. Max Planck: “Az egzakt tudomány értelme és határai.” In: Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest, 1965. 301-304.
[8] V.ö. Albert Einstein: Hogyan látom a világot? Gladiátor Kiadó, Budapest, 1994. 16. Ez csak egyetlen példa a sok ilyen természetű einsteini megnyilatkozások közül.
[9] A nagy tudósok között talán Max Planck fejtette ezt ki a legvilágosabban. V.ö. Max Planck: Az egazkt tudomány értelme és határai, i.m. 302.
[10] “Teológia naturalis” képviselői szerint Istent a természetből, a történelemből vagy a logika segítségével is föl lehet ismerni krisztologikus szemlélet nélkül.
[11] A keresztyén teológia tárgya a Bibliában található írott formában. Az azonban vita tárgyát képezi a keresztyénségen belül is, hogy mit lehet még kijelentés-forrásnak tekinteni. A protestáns és katolikus teológiák között ez az egyik legnagyobb ellentét.
[12] Az utóbbi időben mind a természettudományok, mind pedig a filozófia területén számos értekezés foglalkozott az antropikus kozmológiai elvekkel. Az idegen nyelvből fordított műveken kívül magyar nyelven is mély tartalmú írások láttak napvilágot e témában. Kiemeljük Végh László: Az „életrevaló” világegyetem. Élet és Tudomány, 1988. június 10.; Végh László: Az antropikus világegyetem. Fizikai Szemle, 1989/4.; Székely László: Az „antropikus elv” a kozmológiában. Világosság, 1989/2.; Dávid Gyula: A lakható világegyetem. Természet világa, 1990/7.; A hogyan és miért kérdéseket is tárgyaló teológiai válasz tekintetében két írást említünk. Gaál Botond – Végh László: A Szentírás és az antropikus kozmológiai elv. Theologiai Szemle, 1991/4.; Botond Gaál: A Universe Fine-Tuned for Intelligent Life. Perspectives, A Journal of Reformed Thought, Grand Rapids, Michigan, USA., 1995. December.
[13] Einstein híres megállapítása angolul így hangzik: „As far as the propositions of mathematics refer to reality they are not certain; and as far as they are certain, they do not refer to reality.” Einstein: Geometry and Experience. In: Ideas and Opinions, i.m. 233.
[14] John D. Barrow: The Mathematical Universe, Natural Science, 1989. május., 311.
[15] Sain Márton: Nincs királyi út! Gondolat, Budapest, 1986. 806.
[16] Lessings Werke, Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart, Über den Beweis des Geistes und der Kraft, 790. Czeglédy Sándor: Hit és történet, Sylvester, Budapest, 1936. 62.
[17] V.ö. Czeglédy Sándor: Hit és történet, i.m. 66.
[18] Ezekkel a tudományterületekkel kapcsolatban fölmerülhetnek olyan nehéz kérdések, amelyek részletesebb tanulmányozást igényelnek. Például a renddel összefüggésben érdemes tárgyalni a rendezetlenség kérdését, s megvizsgálni a társadalmi morális rendezetlenségnek és a természet entrópiájának viszonyát. Mindez még tovább vihet bennünket az ökológiai és orvosi etikai kérdések irányába. A kontingenciára épülő kutatás sok kérdésben döntő feleletet hozhat. Erre itt nem térhettünk ki.
[19] Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest, 1984.
[20] V.ö. Polányi Mihály: Personal Knowledge. Routledge and Kegan Paul, London, 1983. VII-VIII.
[21] V.ö. Gaál Botond: Teller Ede Debrecenben. Debreceni Szemle, V. évf. 3-4. sz. 1997. 540.
