Dr. Gaál Botond honlapja

Középkori református templomaink

Gaál Botond

 

 

A reformáció ötszáz éves évfordulóját még csak tizenöt év múlva ünnepeljük, így önkéntelenül is arra gondol az ember, hogy a protestáns templomok inkább tartoznak a fiatalabb templomok sokaságába. Ha tényleg öreg templomépületet akarunk találni, azt a katolikus templomok között kell keresni. Igazából jól gondolkodik a kereső, mégis kivételt kell tennie számos esetben, mert a református templomok között meglehetősen nagy számban található árpádkori és középkori eredetű alapokat, falrészeket tartalmazó épület. Többnyire a reformációhoz való csatlakozás következtében a templom is az “evangélium szerint reformált ekklézsia” tulajdona maradt. A történelmi folytonosságot tehát e templomépületekben lehet és kell keresni. Ezek közül mostanában sokat rendbe hoztak, történetüket pontosították, látogathatóvá tették őket. Gyakran maga a tulajdonos “gyülekezet” sem volt tisztában azzal, hogy templomépülete révén milyen komoly nemzeti kincs birtokosa. Az is megtörtént, hogy – úgyszólván – egy-egy településnek történelme éppen a templomépületben rejtett tárgyi bizonyítékok következtében korábbra tevődött, mint ahogyan azt addig tudták. Ezért most örülnünk kell annak, hogy sok-sok református templomot restauráltak a gyülekezetek áldozatvállalásával, de még inkább valamilyen állami támogatással.

 

Az ilyen megújult templomok közül választott ki negyvenegyet Lőrincz Zoltán és Hapák József. Talán a legszebbeket! Ezekről Hapák József fotóművész egészképes fotót készített, s a leginkább értékes és történelmileg érdekes részletekről pedig mozaikszerű képeket. Az album forgatásakor szinte úgy érzi az ember, mintha látogatóként érkezne egy-egy templomhoz és csodáló szemekkel lépne be az épületbe. Minden bizonnyal ezek a nagyon szép felvételek indították arra Lőrincz Zoltán főiskolai tanárt, református lelkészt, hogy művészettörténészként megjelenítse előttünk az épület múltját, viszontagságos sorsát, jelenlegi állapotát. Valósággal kedvet kap az olvasó ahhoz, hogy eredetiben megláthassa ezeket a gyöngyszemeket. – Fölsoroljuk a helységeket: Abaújvár, Anarcs, Beregdaróc, Boldva, Csaroda, Csenger, Csengersima, Decs, Edelény, Felsőregmec, Gacsály, Göncruszka, Gyügye, Karcsa, Kisszekeres, Korlát, Litér, Miskolc-Avas, Nagyharsány, Nagyszekeres, Nyírbátor, Ócsa, Ragály, Rakacaszend, Rudabánya, Sajószentpéter, Sonkád, Szabolcs, Szalonna, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szerencs, Szikszó, Túrricse, Vámosatya, Vámosoroszi, Vizsoly, Vörösberény. Zubogy.

 

Négy gondolatot füzünk az album-könyvhöz.

 

Miért éppen itt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében írunk ezekről a templomokról. Elsősorban illendőségből és “kegyeletből”. Azért így, mert a negyvenegy kiválasztott református templomból tizenhét a mi megyénkből való, holott e könyv szerzői nem innen származnak. Ez az igazi tárgyilagosság! Így a könyv kiadásában nem találhatunk semmi részrehajlást. Köszönjük, hogy – még ha öntudatlanul is – észrevették a mi szűkebb hazánk értékeit és az egész ország előtt ezeket közzétették. A hiteles történelmet hozták a napvilágra képekben és történeti leírásban.

Az album gyönyörű képei és a történeti bemutatás is érzékelteti, hogy itt valami másról van szó, mint ha egy világhírű bazilikáról, annak külső-belső szépségeiről áradoznánk. Ezek a református templomok azt mondatják velünk, hogy jelenlegi formájukban – művészeti szempontból – inkább a népművészethez tartoznak. Sokszor a katolikus templomokban megcsodálhatjuk egy-egy híres művész alkotását, neves festők és építészek képzeletvilágát, az építtető egyházi személy vagy földesúr gazdagságát, kultúrapártolását. A mi református népünk azonban nem tartozott a gazdag társadalmi réteghez, de anyagi tehetségéhez képest – arányaiban – annál többet áldozott az iskoláira és a templomára. Az templom és az iskola összetartozott! A templomát is díszítette úgy, ahogy tudta, anyagi és szellemi ereje szerint. Ebből a szellemiségből láthatunk most sok részletet a két szerző képi és írásbeli tolmácsolásában. E sorok írója a bemutatott épületek legtöbbjét személyesen is látta, a szabolcs-szatmár-beregieket teljes számban. Ezért szubjektív módon azt látja bennük, mintha az örökhagyó ősökkel beszélgetne, amikor belép egy-egy templomba, vagy ugyanezt érzi, amikor e szép könyvben olvassa a történelmet és nézi a képeket. Gazdagon beszélnek ugyanis mindenről, ami ezen a tájon és ezzel a néppel történt ezer éven át.

Lőrincz Zoltán történeti leírásában összesűrít minden olyan adatot, ismeretet, amely elegendő egy látogatónak, vagy érdeklődőnek a templom és a település történetéhez. Először bemutatja az árpádkori és középkori eredetet, majd leírja a reformáció korában történteket és a templom későbbi sorsát, alakulását. Mindezt ökumenikus nyitottsággal és őszinteséggel teszi. Erénye a tömörség és tárgyszerűség. Nem kalandozik a legendák bizonytalan világába, hanem megbízható ismereteket közöl. Meg tudta oldani azt, hogy a tudományos közlés és az ismeretterjesztés között harmonikus viszony maradt, s ezáltal mind az olvasó, mind pedig a majdani templom-látogató számára élvezetes olvasmányt nyújt. Mindezt összefoglalóan! A történeti rész elején egy nagyon szép odaillő Ady verset találunk, Vizsolynál pedig Reményik Sándornak “A fordító” című verse emlékezik méltóan Károlyi Gáspárra.

A történeti tájékoztatást nemcsak a tényszerűség segíti, hanem maga a művészettörténeti bemutatás is. Lőrincz Zoltán a református művészettörténészeink fiatal nemzedékéhez tartozik. Mint alapos ismerettel rendelkező szakember tárja elénk az egyes korok alkotásait, azokat művészeti szempontból elemzi és értékelő megjegyzéseit alkalmazza a bemutatott, sokszor “szegényesnek tűnő”, de mégis lelki-szellemi igényességről tanúskodó református templomok esetében. Így nemcsak az egyes korok építészeti stílusáról és a falrétegek alatt megtalált festményekről kapunk szakavatott tájékoztatást, hanem a templombelsőhöz tartozó tárgyakról, képekről is. Bemutatja a szép orgonákat, a festett kazettás mennyezeteket, a faragott szószékeket és szószéki koronákat, a kovácsolt vasajtókat. Ezek már későbbi eredetűek, s mind arról tanúskodnak, hogy a magyar református ember a maga szegénységében is mindig igyekezett díszíteni, ápolni, gondozni a templomát a legjobb tudása és az ősöktől örökölt népi művészet ismerete szerint. Ezek mind megszólalnak Lőrincz Zoltán tolmácsolásában. Ilyen szellemben készítette a korokat átfogó bevezető tanulmányát is, amelynek igen szép gondolata: “A régi templom múlt és jelen, de a jövő is. Ide menekül a bolyongó turista, és vasárnaponként innen száll az égbe az imádság.”

 

Lőrincz Zoltán – Hapák József: “Tedd templomoddá Istenem” – Válogatás árpádkori és középkori eredetű református templomokból.Kálvin JánosKiadó, Budapest, 2002. 116.oldal.