Dr. Gaál Botond honlapja

Mel Gibson Passiója

Gaál Botond

 

 

Amikor Mel Gibson Passióját néztem, önkéntelenül is a Bibliával mint történeti forrással és Munkácsy trilógiájával mint egy másik világhírű művészi alkotással vetettem egybe a látottakat. Ez év húsvéti időszakában nemcsak a Passiót lehetett megtekinteni a mozikban, hanem a Krisztus-trilógiát is bemutatta a televízió, két változatban is. Munkácsy három óriásképe most Debrecenben van, maga a festő sem látta őket együtt. Mel Gibson filmjére gondolva, nyilvánvalóan a rendező egyrészt ragaszkodott a történeti tények biblikus leírásához, másrészt pedig élt művészi szabadságával az események ábrázolásakor. E kettő feszültségéből érthetünk meg sok mindent. Ez így volt Munkácsynál is: ragaszkodott a valósághoz, ugyanakkor ki akart fejezni valami többletet. A trilógia darabjain hosszan festi meg az emberi bűn miatti szenvedést, míg végül odafesti az örömhírt is: új élet a feltámadásban! Munkácsy mindezt az ecsetjével fejezte ki. Mel Gibson is láttatni akart valami többletet a filmje segítségével. Az általa elénk tárt szenvedéstörténet mint Krisztus-ábrázolás meglehetősen korhű és biblikus. Csupán néhány esetben találunk eltérést, vagy érezhetünk hiányt a megjelenítésben. Két példát ragadjunk ki. Az, hogy Jézust a Golgotára menet olyan súlyosan bántalmazták volna, mint azt a filmen láthatjuk, nincs följegyezve az evangéliumokban. A Biblia mértéktartó, nem részletezi a brutalitást. Az pedig, hogy Jézust Heródes fehér ruhában küldte vissza Pilátushoz, mint Munkácsynál is látjuk, pontosan le van írva Lukács evangéliumában, mégis hiányzik a filmből.  Ez nem baj, mert nem rontja a rendező hitelét. Sőt, az is elfogadható a mélyen hívő színész-rendezőtől, hogy egy-két jelenetet az egyházi hagyományból vett, mint például a Veronika kendőjét, vagy Jézus vérének feltörlését a Pilátus feleségétől kapott fehér leplekkel. Ide sorolható még a keresztre feszítés módja is, amely a középkori képzelet szerint látható a filmben. Ezt nem részletezzük. Inkább azt kell kérdeznünk a film kapcsán, mi lehetett a rendező célja. Ennek a megfejtése már izgalmasabb. Az sem biztos, hogy a film megtekintése után elcsendesült nézők mind egyformán értik. Ez sem baj. Egymástól tanulhatunk.

Mel Gibson a filmen előttünk zajló Krisztus-eseményt – közbeiktatott bejátszások révén – mindig összeköti két múltbeli ténnyel. Az egyik arra a közelmúltra vonatkozik, amely mutatja, hogy Jézus mit tanított. Ezek a jelenetek segítenek fölidézni, miért történnek a jelenbeli szörnyűségek, és azt is, hogy Jézus miben hozott újat népe életében. „Megmondatott: szemet szemért, fogat fogért, … Én pedig azt mondom néktek: szeressétek ellenségeiteket!”(Mt 5,38; 43) Van a filmben egy tágabb rálátás is a múltra: a bűn jelenléte az ember életében. A teremtéstörténetből vett képpel, az asszony-kígyó jelenettel emlékeztet Mel Gibson mindenkit. Ez a női alak többször is megjelenik, elvonul csendben, jelezvén, hogy ő ott van a háttérben, nem felejtendő el. A bűn az ember velejárója. Oka a szenvedésnek is. Egyszer a karon ülő furcsa gyermekkel még azt is felvillantja előttünk, hogy a bűn az ember torz állapota. Nincs rend a Földön! A filmnek van egy határozott kerete. Egész cselekménye tulajdonképpen két iszonyatos hanghatás között van elhelyezve. Akkorák, hogy ezek hallatán  a néző szinte kiesik a székből. Az elsőt akkor halljuk, amikor Krisztus rátapos a kígyó fejére, s ezzel az óriási hangdöbbenettel megkezdődik a végzetes harc a bűn miatt szétzilált rend helyreállításáért. Ez iszonyatos szenvedések árán megy végbe – látjuk a filmben. Föl van nagyítva, olyannyira, hogy a Jézusra mért ütésekből a halálhoz elegendő volna töredéke is. Ezt mind látja a néző és beleborzad: miért nem elég már? Miért gondolta így Gibson? – Mert ő rá akarja döbbenteni nézőit, elsősorban a keresztyéneket, hogy elfelejtették Jézus szenvedésének valóságát, annak nagyságát és jelentését, a helyettük való elégtételt. Föl akarja hívni a mindenkori ember lelkiismeretét, hogy ez az elégtétel valóban megtörtént Krisztus szörnyű megaláztatása által. A film eredeti címe ezért hangzik így: The Passion of the Christ! A Krisztus szenvedése! Tehát az a Krisztus szenvedett értünk, aki szeretett bennünket, aki egyszeri áldozatot mutatott be bűneinkért. – A film tovább megy, s látjuk, hogy az iszonyatos gyötrelmek közben megint elvonul szemünk előtt a női alak! Azaz, Jézus szenvedésében az ember múltja van jelen, mindaz, amit mi emberek rosszul tettünk. Erre mondja végül Jézus a kereszten: „Elvégeztetett!” Válaszul mintha az Atya könnycseppje érkezne fentről: az emberi gyöngeségen keresztül Isten ereje és mindenek feletti hatalma mutatkozik meg. A könnycsepp eléri a keresztet, leesik a földre, s ebben a pillanatban újból nagy hangdöbbenet hallatszik, majd vihar és földrengés rázza meg a mindenséget. Új világ kezdődik, ismét Krisztussal, a halálon is győztes Úrral. Ez Munkácsynál is így van! Isten felől nézve a rend helyreállt, csupán az a kérdés marad vissza, hogy az ember ennek a rendnek megfelelően fogja-e élni az életét. Ezt mint jó filmrendező, Mel Gibson is nyitva hagyja, rábízza a nézőkre. Mintha mindenkit azzal bocsátana el a teremből, hogy ne felejtse el: Krisztus érte szenvedett!

 

Debrecen, 2004. április 20.

Mel Gibson Passiója

Gaál Botond

 

 

Amikor Mel Gibson Passióját néztem, önkéntelenül is a Bibliával mint történeti forrással és Munkácsy trilógiájával mint egy másik világhírű művészi alkotással vetettem egybe a látottakat. Ez év húsvéti időszakában nemcsak a Passiót lehetett megtekinteni a mozikban, hanem a Krisztus-trilógiát is bemutatta a televízió, két változatban is. Munkácsy három óriásképe most Debrecenben van, maga a festő sem látta őket együtt. Mel Gibson filmjére gondolva, nyilvánvalóan a rendező egyrészt ragaszkodott a történeti tények biblikus leírásához, másrészt pedig élt művészi szabadságával az események ábrázolásakor. E kettő feszültségéből érthetünk meg sok mindent. Ez így volt Munkácsynál is: ragaszkodott a valósághoz, ugyanakkor ki akart fejezni valami többletet. A trilógia darabjain hosszan festi meg az emberi bűn miatti szenvedést, míg végül odafesti az örömhírt is: új élet a feltámadásban! Munkácsy mindezt az ecsetjével fejezte ki. Mel Gibson is láttatni akart valami többletet a filmje segítségével. Az általa elénk tárt szenvedéstörténet mint Krisztus-ábrázolás meglehetősen korhű és biblikus. Csupán néhány esetben találunk eltérést, vagy érezhetünk hiányt a megjelenítésben. Két példát ragadjunk ki. Az, hogy Jézust a Golgotára menet olyan súlyosan bántalmazták volna, mint azt a filmen láthatjuk, nincs följegyezve az evangéliumokban. A Biblia mértéktartó, nem részletezi a brutalitást. Az pedig, hogy Jézust Heródes fehér ruhában küldte vissza Pilátushoz, mint Munkácsynál is látjuk, pontosan le van írva Lukács evangéliumában, mégis hiányzik a filmből.  Ez nem baj, mert nem rontja a rendező hitelét. Sőt, az is elfogadható a mélyen hívő színész-rendezőtől, hogy egy-két jelenetet az egyházi hagyományból vett, mint például a Veronika kendőjét, vagy Jézus vérének feltörlését a Pilátus feleségétől kapott fehér leplekkel. Ide sorolható még a keresztre feszítés módja is, amely a középkori képzelet szerint látható a filmben. Ezt nem részletezzük. Inkább azt kell kérdeznünk a film kapcsán, mi lehetett a rendező célja. Ennek a megfejtése már izgalmasabb. Az sem biztos, hogy a film megtekintése után elcsendesült nézők mind egyformán értik. Ez sem baj. Egymástól tanulhatunk.

Mel Gibson a filmen előttünk zajló Krisztus-eseményt – közbeiktatott bejátszások révén – mindig összeköti két múltbeli ténnyel. Az egyik arra a közelmúltra vonatkozik, amely mutatja, hogy Jézus mit tanított. Ezek a jelenetek segítenek fölidézni, miért történnek a jelenbeli szörnyűségek, és azt is, hogy Jézus miben hozott újat népe életében. „Megmondatott: szemet szemért, fogat fogért, … Én pedig azt mondom néktek: szeressétek ellenségeiteket!”(Mt 5,38; 43) Van a filmben egy tágabb rálátás is a múltra: a bűn jelenléte az ember életében. A teremtéstörténetből vett képpel, az asszony-kígyó jelenettel emlékeztet Mel Gibson mindenkit. Ez a női alak többször is megjelenik, elvonul csendben, jelezvén, hogy ő ott van a háttérben, nem felejtendő el. A bűn az ember velejárója. Oka a szenvedésnek is. Egyszer a karon ülő furcsa gyermekkel még azt is felvillantja előttünk, hogy a bűn az ember torz állapota. Nincs rend a Földön! A filmnek van egy határozott kerete. Egész cselekménye tulajdonképpen két iszonyatos hanghatás között van elhelyezve. Akkorák, hogy ezek hallatán  a néző szinte kiesik a székből. Az elsőt akkor halljuk, amikor Krisztus rátapos a kígyó fejére, s ezzel az óriási hangdöbbenettel megkezdődik a végzetes harc a bűn miatt szétzilált rend helyreállításáért. Ez iszonyatos szenvedések árán megy végbe – látjuk a filmben. Föl van nagyítva, olyannyira, hogy a Jézusra mért ütésekből a halálhoz elegendő volna töredéke is. Ezt mind látja a néző és beleborzad: miért nem elég már? Miért gondolta így Gibson? – Mert ő rá akarja döbbenteni nézőit, elsősorban a keresztyéneket, hogy elfelejtették Jézus szenvedésének valóságát, annak nagyságát és jelentését, a helyettük való elégtételt. Föl akarja hívni a mindenkori ember lelkiismeretét, hogy ez az elégtétel valóban megtörtént Krisztus szörnyű megaláztatása által. A film eredeti címe ezért hangzik így: The Passion of the Christ! A Krisztus szenvedése! Tehát az a Krisztus szenvedett értünk, aki szeretett bennünket, aki egyszeri áldozatot mutatott be bűneinkért. – A film tovább megy, s látjuk, hogy az iszonyatos gyötrelmek közben megint elvonul szemünk előtt a női alak! Azaz, Jézus szenvedésében az ember múltja van jelen, mindaz, amit mi emberek rosszul tettünk. Erre mondja végül Jézus a kereszten: „Elvégeztetett!” Válaszul mintha az Atya könnycseppje érkezne fentről: az emberi gyöngeségen keresztül Isten ereje és mindenek feletti hatalma mutatkozik meg. A könnycsepp eléri a keresztet, leesik a földre, s ebben a pillanatban újból nagy hangdöbbenet hallatszik, majd vihar és földrengés rázza meg a mindenséget. Új világ kezdődik, ismét Krisztussal, a halálon is győztes Úrral. Ez Munkácsynál is így van! Isten felől nézve a rend helyreállt, csupán az a kérdés marad vissza, hogy az ember ennek a rendnek megfelelően fogja-e élni az életét. Ezt mint jó filmrendező, Mel Gibson is nyitva hagyja, rábízza a nézőkre. Mintha mindenkit azzal bocsátana el a teremből, hogy ne felejtse el: Krisztus érte szenvedett!

 

Debrecen, 2004. április 20.

 

Dr. Gaál Botond

egyetemi tanár